2012. június 10., vasárnap

Pedagógusnapi ünnepség


Csapatunk abban a nagy megtiszteltetésben részesült, hogy 2012. 06. 09-én a pedagógusnapi ünnepségen jutalmat vehetett át. Elismerésünket a DUE Médiahálózat által hirdetett versenyen való részvételünkért és különdíjban való részesülésünkért kaptuk. Oklevelet és néhány igen értékes könyvet vehettünk át. A rendezvényre a Városházán került sor, délután 3 órai kezdettel. Az ünnepség igen sokáig elhúzódott, hiszen a város minden kiemelkedő diákja, pedagógusa és még sokan mások is elismerésben részesültek. A délután színvonalát tovább emelte a Művészeti iskola vonós zenekara, a Csacsogók népzenei együttes, és a Nagykun Táncegyüttes. A rendezvény zárásaként egy kis süteménnyel és pezsgővel lepték meg a vendégeket.

2012. június 5., kedd

Alapítványi bál


A Móriczos Kerti mulatságra 2012. 06. 02-án került sor. Igaz a rendezvény lebonyolítása az iskola tornacsarnokában történt a bizonytalan időjárás miatt, de a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy az esemény nevéhez méltó hangulatot keltsen. 

2012. május 31., csütörtök

Ma, Lengyel-Magyar két jó barát!


Azaz 2012. 05. 31-én késő délután gurultak be iskolánkba Lengyel diáktársaink és kísérőik. Érkezésük után a városban helyszínenként feladatok várták őket, majd a műfüves pályán közös focizásra került sor. A továbbiakban Budapestre látogatásuk során megnézik, a Parlamentet hajókáznak picit és szabad programként a plázába is betérnek. Este megmozgatják majd magukat, hiszen táncházzal zárják a napot. Szombaton lovas kocsival körbenéznek a városban, majd kenuzni és Airsoftozni mennek. Ezek után kis frissítő következik az újnak mondható strandunkon. Esti mulatásként az Alapítványi bálon vesznek részt vendégeink. Itt töltött idejük utolsó napjának délelőttjén ismét strandolás vár rájuk, majd kora délután búcsúzkodás után indulnak haza.

Reméljük, jól érzik majd magukat ezen a négy napon!

2012. május 24., csütörtök

Nagy tervekkel a Móricz útján


A 8. osztályos diákok alig várják, hogy középiskolások legyenek. Én is így voltam ezzel.
A középiskola kicsit lazább, mint az általános, az embert nem feltétlenül kezelik már gyerekként. Azonban nem olyan egyszerű és laza ez az élet, mint sokan hiszik. 

2012. május 23., szerda

Díjátadás és közönségtalálkozó az Ifjúsági Sajtófesztiválon


Amíg a végzősök a német érettségi felett agyaltak, mi, alsóbb évesek az egyhetes  szünet utolsó napját élveztük. A DUE Médiahálózat ezen a napon, 2012. május 11-én rendezte meg a 19. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált. A rendezvény a budapesti Millenáris Fogadóban zajlott le több mint ezer diákújságíró jelenlétében. Itt adták át a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat nyereményeit, többek között az Ifjúsági Sajtódíjat is. A díjazottak között ékeskedett a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium online diákújságja is. Az idén induló MOHA (= MÓricz HAngja) különdíjban, dicséretben részesült.

2012. május 22., kedd

Egyéjszakás kaland

Barátság extrákkal vagy valami más?

Legutóbbi cikkemben a fiú-lány barátság témaköre került terítékre. Előfordul időnként, hogy a legjobb barátok átlépnek egy láthatatlan határvonalat, és onnan már nincs visszaút. És akkor itt eveznék át a következő témára: az egyéjszakás kaland témájára.
A témának sokféle vetülete van. Az egyik ezek közül az, amikor régi jó barátok egyszer csak úgy döntenek, hogy egyetlen éjszakából még nem lehet baj, nem kötődnek ettől még egymáshoz, ez pusztán csak barátság, persze némi extrával. A kérdés csak az, hogy hány éjszaka, és mi lesz ennek a vége? Szerintem nagy eséllyel sérülés. Mert az egyik fél majd többet akar, a másik meg nem, és valakinek nagyon rossz lesz akkor.
Egy másik vetülete, amikor egy átbulizott éjszaka után, két vadidegen ember egy közös ágyban (jobb esetben, és itt nem térnék ki a szórakozóhelyen, vagy annak közelében történő eseményekre!) találja magát. Ekkor még nagyon jó minden, aztán a dolgok végeztével már egy kicsit kínosabb.
A dolog mindenképpen etikai megfontolás kérdése, van, akinek bejön, mert nincsenek kötöttségek, van, aki sosem tenné.
Ti mit gondoltok? Belemennétek?

2012. május 14., hétfő

Lendületes kezdet, gyors siker


Nem akármilyen elismerésben részesült diákújságunk: a DUE (Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete) Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán különdíjasok lettünk. A díjat pénteken (május 11.) vehettük át az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon. Iskolánkat három tanuló képviselte, akik az ünnepélyes díjátadó mellett színes programokon vehettek részt, valamint találkozhattak a média világából jól ismert sztárokkal, szakemberekkel.
A diákújságírók, -fotósok és -rádiósok legrangosabb eseményét idén 22. alkalommal rendezték meg a Millenáris Parkban. Több mint ezer résztvevő látogatta meg a Fogadót, ahol a színpad mellett különféle standokkal várták a fiatalokat.
Az esemény délelőtt tíz órától este hatig tartott. A nap folyamán a különböző kategóriák nyerteseinek kihirdetését táncos, pörgős, pezsdítő műsorok tarkították. Újságíróink sajtótájékoztatón és közönségtalálkozón is részt vettek, melyről részletesebben hamarosan megjelenő írásaikban olvashatnak a még első születésnapja előtt különdíjassá vált diákújságunk, a MÓricz HAngja honlapjára látogatók.

2012. április 26., csütörtök

T-R Alex, Versek


Magamról, Magamnak
Sosem tagadtam ki vagyok én
Mindig tudtam mi van lelkem mélyén
Nem loptam el mások álmait
Sosem hoztam házhoz szentek lidérceit
Mégis miért vagyok én a kétarcú ember
Kiben nem ragyog a fény, és csak halni mer
Midőn elmúlik egyik vérben úszó énem
Elő bukik Ifjabb de mocskosabbik részem
Mitől nincs én benn se jó se gonoszság
Miért vagyok szürke, s mitől e konokság
Hogy összeolvasszam a jót és gonoszságot
A véres ifjú egyként nézze a világot
Értem már miért is kell a harmónia
Mi a cél amiért ezt meg kell tanulnia
Lelkem részeinek a mozaikjából
Jövök elő én a fény felé, a homályból

A gyáva

Iskolánk Média termében, 2012.január 19-én, 13 órai kezdettel előadást tartottak érdeklődő diákjainknak, a Budapestről érkező Néző Művészeti Kft. színésztagjai. Bár az előadást a tízedikes és tizenegyedikes tanulók számára rendezték, mégis akadtak kilencedikes és végzős érdeklődők is. A kábítószer-függők írásai alapján készült, A gyáva című drámát Kovács Krisztián és Scherer Péter mutatta be. Az előadás valójában egy drogfüggő fiúról szól, aki vergődik a saját maga és a környezete csapdájában. A fiú remek verseket ír, de sajnos nem tud kitörni a kábítószer rabságából.

2012. március 25., vasárnap

Öltözz kedvedre!


Piros cipő, sárga harisnya, zöld szoknya és lila felső, egy világoskék hajpánt?! Kiskoromban nem érdekelt a divat. Úgy néztem ki, akár egy papagáj. Így éreztem jól magam a bőrömben. Ám amióta a gimnáziumba kerültem egyre nagyobb figyelmet fordítok a megjelenésemre. A legapróbb részletekre is odafigyelek. A cipő egyezzen meg a szoknyával a blúz pedig a harisnyával. De ki győzi ezt anyagilag? A TeszVesz-en az olcsóbban beszerzett női ruhák százszorta ízlésesebbek a márkás, drága daraboknál. Nevetséges áron hozzájuthatok az elvárásaimnak megfelelő holmikhoz. Könnyen találok olyan cuccot, ami úgy van kiszabva, ahogy nekem tetszik, és olyan díszítésekkel van feldobva, ami tökéletesen illik a stílusomhoz. Kedvemre válogathatok a számos gönc közül. Itt gusztusomnak megfelelően találok cipőket is. Év eleje környékén kapott el a cipőmánia. Sohasem foglalkoztam ennyit a topánkákkal. Nem fordítottam ennyi időt rá. Most pedig azt veszem észre, hogy a kirakatokban szinte csak a lábbelik térítik el a figyelmem az utcán történő dolgokról. A rohamosan változó divat is lehetetlenné teszi, hogy ruhásszekrényünk tartalma állandó maradjon. Egy ideig követtem a módi öltözetet, ám beleuntam. Rádöbbentem, hogy mások döntenek helyettem. Mások mondják meg, mit vegyek fel. Megfosztottam magam az egyéniségem kibontakozásától. Így lemondtam a divat követéséről. Sokkal jobb, mikor az ember maga állítja össze ruhatárát. Nagyobb harmóniában van önmagával és a hétköznapok is színesebbek számára. Mikor az utcán meglátnak, és igen erősen megnéznek, nem foglalkozom vele, mosolyogva megyek tovább, gondolván: Ma is sikerült egyéni hacukát magamra ölteni.

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul:
www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!


NewC

2012. március 20., kedd

Kisújszállás a csendrendelet után



  Véleményem szerint elég sok embert érint Kisújszálláson a 2011 októberében megszavazott új csendrendelet. Engem legalább annyira érint, mint olvasóimat, ezért is kutattam utána egy kicsit ennek a dolognak.  
  Az egész állítólag úgy kezdődött, hogy egy helyi szórakozóhelyen történt egy incidens, amiből értesüléseim szerint bírósági ügy is lett. Ez volt az a pont, ahonnan a lavina elindult, és több helyi ember nyitotta ki a száját.

2012. március 18., vasárnap

Tornaverseny


        Nagy csönd van a tornateremben… Csak a szerek zaja hallatszik. A gyűrű kattogása, a korlát nyikorgó hangja, a szekrény előtti dobbantó rugójának pattogása. A lovon kopogó kéz, a talajon erőteljes léptek. A terem fehér porfelhőben úszik a magnéziától. A duzzadó izmokon folyik a verejték. Küzdő arcok hadával találkozom.
        Ebben az évben február 16-án iskolánkban rendezték meg a megyei szertornaversenyt.

A munkám a hobbim…

Riport Hrúz Szabolccsal

         Csak muzsika hangja tölti be a teret. Mint a villám, oly fürgék az ujjai. Hegedűjátéka közben megszűnik a világ. Mindenki csak a jelenre képes gondolni. Széles vigyor ül az arcomra, miközben nézem. Micsoda művészlélek! Mennyire élvezi, amit csinál! Érzéseit teljesen átadja a hallgatóságnak. Nem lehet betelni játékával! Ahogyan hozzányúl hangszeréhez, mintha érző lelket tapintana. 
        Hrúz Szabolccsal, egy kiváló muzsikással készítettem riportot az iskolai diákújság számára. 

2012. március 13., kedd

Ugye mi jó barátok vagyunk?


Létezik-e barátság fiú és lány közt?
 
Régóta vitatéma, és még ma sincs kialakult álláspont abban a témában, hogy létezhet-e barátság egy fiú és egy lány között.
Véleményem szerint lehetséges, bár kamaszkorban az érdeklődés változása és az érzelmi hullámzások minden kapcsolatot megviselnek, azonban, ha igazi a barátság, ezt is túlélheti.
Időnként egy ellenkező nemű véleménye sokkal előrébb vihet a döntésben, mint ha a saját nemedből való barátaidat/ barátnőidet kérdezed. Az ellentétes nemű barátság nagy pozitívuma, hogy hallhatod, amit a másik nem gondol rólad, a viselkedésedről, a kinézetedről. Ezek a vélemények hasznosak lehetnek saját magad megismerésében is, a másokkal szemben mutatott magatartásod alakításában, amennyiben építő jellegű kritikának fogod fel.
Célszerű azonban megtartani bizonyos kereteket egy ilyen barátságban, ugyanis, ha az egyik fél elkezd „többet érezni”, eszébe jut, hogy „mi lenne, ha…”, erre akár a barátság is rámehet.
A lényeg, hogy akár azonos, akár ellentétes nemű a legjobb barátod, egymásra mindig érdemes odafigyelni, és ha esetleg felmerül a „mi lenne, ha.” kérdés, mérlegelni, hogy megéri-e a kockázatot a barátság szerelemmé formálása.
Ti mit gondoltok? Létezik barátság fiú és lány közt?

2012. március 5., hétfő

Valentin napi versíró verseny eredménye

Mindhárom vers írója jutalomban részesül, melyet holnaptól lehet átvenni Szabó Ágnes tanárnőtől!
Az eredmény a következő lett:

Szép volt, jó volt....

Ajándék jégpálya

Vajon azért kaptunk jégpályát, mert jók voltunk vagy mert kiemelkedő eredményeket értünk el? 

2012. február 13., hétfő

Valentin-napi versíró verseny

A Versíró versenyre beérkezett pályaműveket a facebook oldalunkon is olvashatjátok. Az a vers lesz a nyertes, amelyik a legtöbb like-ot kapja. 

a MOHA facebook oldala

2012. február 12., vasárnap

Valentin nap? Egy frászt!

 Február 14. Uramisten! (Fut át minden férfi fejében.) Na beszélgessünk erről pár  szót.
    Gondolom a Valentin nap eredetét mindenki tudja, ezért erről nem tartanék prédikációt, no meg nem is azért "fizetnek"...

2012. február 11., szombat

Lopott idő

Egy világ ahol a pénzt felváltja az idő. Minden ember órája 25 éves kora után elkezd visszafelé számlálni. Csak egy évük van, és ha lejár az idejük meghalnak. A gettóban mindenki napról-napra él és küzd az időért. A gazdagok viszont akár örökké is élhetnek.

2012. február 9., csütörtök

Érdekességek a Valentin nap eredetéről

Számos legenda fűződik szent Bálint (Valentin) nevéhez. Mindegyik eredet, történet valósnak hihető, de van egy valami, ami biztos: mára a Valentin nap a szeretet, a szerelem ünnepe lett. A világnak szinte minden részén hagyomány volt, és most is az február 14-ének megünneplése, s ahogy mondani szokták: ahány ház, annyi szokás, úgy igaz ez a szeretet ünnepével kapcsolatban is.
Bálint nap avagy Valentin nap… Mindenki máshogy nevezi, ám jelentésben nem különböznek. Ez az a nap (február 14-e), mikor is a szerelmes párok megajándékozzák egymást. Akár egy kedves szóval, akár valami kis csokival, avagy legtöbbször szívet szorongató plüssmackóval. Hogy a lányok miért is izgatottabbak ezen a napon, csak találgatni tudok. A lányok/nők jobban tudják értékelni azt, ha valaki gondolt rájuk, valakinek az eszébe jutottak, mint a férfiak. Ám ebből következtetve a csalódás mértéke is nagyobb. Node most térjünk rá a komolyabb részére a témának. Hogyan is alakult ki, milyen további szokások, hagyományok jellemzők február 14-ére...