Magamról, Magamnak
Sosem tagadtam ki vagyok én
Mindig tudtam mi van lelkem mélyén
Nem loptam el mások álmait
Sosem hoztam házhoz szentek lidérceit
Mégis miért vagyok én a kétarcú ember
Kiben nem ragyog a fény, és csak halni mer
Midőn elmúlik egyik vérben úszó énem
Elő bukik Ifjabb de mocskosabbik részem
Mitől nincs én benn se jó se gonoszság
Miért vagyok szürke, s mitől e konokság
Hogy összeolvasszam a jót és gonoszságot
A véres ifjú egyként nézze a világot
Értem már miért is kell a harmónia
Mi a cél amiért ezt meg kell tanulnia
Lelkem részeinek a mozaikjából
Jövök elő én a fény felé, a homályból
Áruló
világ
Megtagadtad tehetségem
Eloroztad büszkeségem
Megroppantod tisztességem
Összezúzod minden részem
Miért teszed ezt énvelem
Küzdenem kell egy életen
Megfognám a harcok láncát
Megláthatnám az álnok arcát
Fertő súlytja világomat
Mely elpusztítja az álmokat
De én nem adom fel ellen
Megbánod még létemet
Elátkozod teremtésem
Mikor látod érkezésem
Béke harcosává válok
Elpusztítom az áruló világot
Főnix
Holtan élő, élve halott
Sosem láthatom a napot
Utam járom őrületben
Nap nap után révületbe
Körülettem egyre romlik
Az értelem egyre hullik
Nincs példa kép kit csodáljak
Porba hulltak a jövő vágyak
Így gondoltam mikor jártam
Pokol béli mély világban
De kitörtem belőle
Nincs más hátra mint előre
Főnix ként szállok a magasba
Rátámadva a csapatra
Mely pusztítja
jövőmet
Megmérgezi levegőmet
Széttörvén a felhők falát
Látom az új nemzet hajnalát
Hol a tudást nem büntetik
És az embert is szeretik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése