2013. május 21., kedd

2013. május 20., hétfő

Határozatlanság Kapitány (AngOlga kalandjaiból)

Rajz: Bérczi Emese

A várva-várt Kapitány 

 

Végre lehull a lepel, képregényünk főhősét illetően. AngOlga megmentője a Határozatlanság Kapitány névre hallgat. A névválasztást a döntésképtelenségével, hezitálásra való hajlamával és az egyéb névötlet hiányával tudjuk indokolni. Erre utal a mellkasán viselt kérdőjel is, ami színváltozással fejezi ki a hangulatát.
Hősünkről továbbá tudni illő, hogy igen pedáns és óvatos, mi sem támasztja ezt jobban alá, mint a búvóhelye, amit nemsokára ti is láthattok.
Hősünk az egész város felett őrködik - a parányi hely szinte vonzza a bajt. A Kapitány még sosem látta AngOlgát, de még hozzá hasonlót sem. Sok furcsaságot látott már a városban, de két lábon szaladgáló hableányt még nem. A fejébe veszi, hogy bármi áron, de segít visszaszerezni a lány emlékeit, valamint megvédi és gondját viseli. 

Alexandra

2013. május 19., vasárnap

Nagykun


fotó: Nyikos Mihály

Visszaemlékezés egy versenyző élményei alapján.

 

2013. április 18-a nagy nap volt minden Móriczos sportoló számára.  Ugyanis aznap indult a csapat Kunszentmártonra, a XXIII. Nagykun Diák Sportviadalra. Az iskola gárdáját több mint hetven diák erősítette a különböző sportágakban. Egészen pontosan atlétikában, szertornában, fociban, röplabdában, kézilabdában és kosárlabdában.  A kora reggeli indulás ellenére mindenki friss, sikerre kiéhezett és elszánt volt. Ennek oka nem volt más, mint az, hogy fájt a fogunk a Nagykun kupára. Ugyanis négy éve Karcagon megnyertük, majd két éve a karcagi gimnázium Kunhegyesen visszanyerte. Éppen ezért nagyon szerettük volna idén mi elhozni a serleget és megnyerni a viadalt.

2013. május 16., csütörtök

Egy PC guru élete



Interjú Tóth Zoltán tanár úrral


Mikrofonvégre kaptuk iskolánk egyik méltán kedvelt tanárát, Tóth Zoltánt, akit az informatika tagozaton tanulók már lehet, hogy ismernek. De nem eléggé. Épp ezért készült el az alábbi interjú. Ajánlom mindenki figyelmébe!

Szép Magyar Beszéd

A képen iskolánk tanára, Pintér István látható,
aki a három napos verseny szervezését és
lebonyolítását végezte


Április első hétvégéjén került megrendezésre a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny kelet-magyarországi döntője városunkban, Kisújszálláson. Itt a területi fordulókon legjobban szerepelt 7-8. évfolyamos diákok mutathatták meg a zsűrinek, mit tudnak. A feladatuk egy kapott és egy választott szöveg felolvasása volt. Az igazán jól teljesítők  2013. április 19-20-21-én mérkőzhettek meg, Győrött.
A szünetekben alkalmam adódott beszélni pár versenyzővel is, így betekintést nyerhettek milyen volt a verseny az ő szemszögükből.

2013. május 2., csütörtök

Bemutatkozik képregény-sorozatunk főhősnője

Rajz: Bérczi Emese

Unatkozó klaviatúra-koptatók!


Diákújságunk egy új képregénnyel szeretné színesebbé tenni a mindennapjaitokat.
A főhősnőnk - aki történetesen egy 15. generációs sellő - amnéziával küzdve lép színre. Reméljük, belopja magát a ti szívetekbe is, angolna tincseit lobogtatva, felemás szemének pilláit rebegtetve, miközben megpróbál rájönni kicsoda ő. Valamint láthatjátok hogyan próbál boldogulni ebben a világban, ami nem is olyan egyszerű ha félig tengeri lény az ember lánya. Szerencsére nincs egyedül (csajok! a férfi főszereplőnk is nemsokára érkezik, szuperhős képében).
Főhősnőnk névadásában szeretnénk a segítségeteket kérni. Mi már kitaláltunk pár nevet, szavazzatok a nektek legjobban tetszőre. (Természetesen ha egyéb név ötlet motoszkál a fejetekben megoszthatjátok velünk.)

AngOlga
ElektroSarolta
ElektRita

Alexandra