2013. május 16., csütörtök

Szép Magyar Beszéd

A képen iskolánk tanára, Pintér István látható,
aki a három napos verseny szervezését és
lebonyolítását végezte


Április első hétvégéjén került megrendezésre a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny kelet-magyarországi döntője városunkban, Kisújszálláson. Itt a területi fordulókon legjobban szerepelt 7-8. évfolyamos diákok mutathatták meg a zsűrinek, mit tudnak. A feladatuk egy kapott és egy választott szöveg felolvasása volt. Az igazán jól teljesítők  2013. április 19-20-21-én mérkőzhettek meg, Győrött.
A szünetekben alkalmam adódott beszélni pár versenyzővel is, így betekintést nyerhettek milyen volt a verseny az ő szemszögükből.


Dorottya

Mióta veszel részt a Kazinczy versenyen?
Igazából már ötödikes korom óta, de még sosem sikerült idáig eljutnom.
Ismersz valakit a versenyzők közül, vagy mindenki teljesen idegen számodra?
Nem, nincs senki akit ismernék. Nem kértem szállást, így nem tudtam összeismerkedni a többi versenyzővel. Viszont aranyosnak tűnnek, mindenki nagyon izgul.


Anna

Voltál már ilyen versenyen?
Most veszek rész ilyen versenyen másodjára, de ide bejutni csak ebben az évben sikerült.
Mennyi időt töltöttél gyakorlással?
A tanárommal rengeteget gyakoroltunk a szünetekben, és otthon is sok időt fordítottam a gyakorlásra.
Sok sikert, remélem meghozza a kemény munkád a gyümölcsét.

Hanga

Hányadik alkalommal veszel részt Kazinczy versenyen?
Ez a harmadik, vagy a negyedik alkalom, de idáig most jutottam el először. Eddig a területin nem sikerült csak a második vagy a harmadik helyet megszereznem.
Mennyit készültél erre a versenyre?
Hát én úgy vagyok vele, hogy nem szabad túlgyakorolni a szövegeket, mert akkor arra koncentrálok, hogy úgy csináljam ahogy gyakoroltam. Ezért nem szoktam túl sokat készülni rá, nem tanulom meg előre a szöveget.
Mióta veszel rész Kazinczy versenyen?
Igazság szerint tavaly is indultam, de ide bejutni idén sikerült először.

Alexandra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése