2012. június 5., kedd

Alapítványi bál


A Móriczos Kerti mulatságra 2012. 06. 02-án került sor. Igaz a rendezvény lebonyolítása az iskola tornacsarnokában történt a bizonytalan időjárás miatt, de a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy az esemény nevéhez méltó hangulatot keltsen. 

Így amint beléptek a vendégek a terembe, akár saját házuk hátsó kertjében is érezhették magukat. A mennyezetet csodaszép zöld dekoráció díszítette zöld lufikkal kiegészítve. A terem vége úgy volt berendezve akár egy ház udvara. Zöld kerti sátor a sarokban, alatta gereblye grill-sütő, seprű, farakás, pohárkészlet és még sok egyéb más tombola nyeremény sorakozott a fődíj, azaz a fűnyíró mellett. A résztvevőket egy pohár pezsgővel köszöntötték. A rendezvény megnyitására este 7 órakor került sor. Szabó Tamás igazgatóúr köszöntő beszédét farmer gazdának öltözve olvasta fel, ezzel is emlékeztetve a megjelent vendégeket az Alapítványi Bál témájára. A beszéd után a kisújszállási Nagykun Táncegyüttes Májusi ruhagyár néven ismert szórakoztató műsora következett. Az este további részében az iskola tanulóinak műsora volt látható. Az ízletes és különleges vacsorát a Kisúj Étterem biztosította. Mellé a bárpultnál ínycsiklandó koktélok megízlelésére volt lehetőségük sok más ital mellett a jelenlévőknek az este folyamán. Fél kilenc felé vette csak kezdetét igazán a Mulatság. A zenét Kelemen István és Kovács János szolgáltatta. Az általuk összegyűjtött retro stílusú zenék rendesen megmozgatták a meghívottakat. Éjfél után a tombolahúzás következett. A kerti eszközök „kiosztása” után hajnalig tartó vigassággal ért véget a színvonalas esemény. A szervezők igen kitettek magukért! Köszönjük minden közreműködőnek, és mindazoknak, akik részvételükkel támogatták a „Gyermekeink műveltségéért” és a „Holnap menedzseréért” iskolai alapítványokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése