2011. szeptember 15., csütörtök

Akinek az Aranybálna is csak egy ecsetvonás volt


Karcag igencsak bővelkedik  tehetségekben, de még itt is meglepő, amit egy 14 éves lány, Bérczi Emese művel egy egyszerű ceruzával és papírral. A városban már  ismertté vált leányzó az Aranybálna alkotója is, Nyíregyházán tanul a művészeti szakközépiskolában. Több kiállítással is megörvendeztette már az itt élő embereket, akik mindig bámulattal és csodálkozva nézték az elkészült műveket. Most pedig készségesen állt a rendelkezésünkre, hogy feltegyünk neki pár kérdést:



- Az emberek szinte már csodának tekintik az alkotásaidat, és egy lapáttal még az is rátesz, hogy ilyen fiatal vagy. Hogy éled ezt meg? Mit érzékelsz belőle?

- Már kiskoromban szemet szúrt az embereknek az adottságom, ezért nem is tudnám máshogy elképzelni az életem. Mondhatni, hozzá  vagyok  szokva a  reakcióikhoz. Természetesen mindig jólesik az elismerés, de emiatt sokszor kérdőre vonták a felém nyújtott bizalmat, ezen én már nem döbbenek meg, főleg mióta többen is kíváncsiak arra, hogy valóban én készítem-e el ezeket a dolgokat.

- Ha jól értesültem, sok rajzpályázaton és versenyen vettél részt. Egy-egy verseny előtt milyen tanácsokkal látnak el szüleid, testvéred vagy tanáraid?

- Igen! A család általában igyekszik arra ösztönözni, hogy jól érezzem magam. A tanárom pedig mindig felhívja a figyelmem, hogy ügyeljek a részletekre és szívből jöjjön, amit csinálok.

- Egy egyszerű portrét mennyi idő alatt tudsz elkészíteni?

- Ez elég sok mindentől függ,  például,  milyen technikát használok,  és, hogy mennyi kedvem van hozzá, de általában 1 óra elegendő.


- Milyen technikát alkalmazol és milyen rajzokat készítesz legszívesebben?

- Imádom az ANIME-ket, ezeket rajzolom a legszívesebben, itt általában száraz technikákat alkalmazok vegyítve.

- Utolsó kérdésem: A nyíregyházi művészeti szakközépiskola elvégzése után mik a terveid?

- Jelenleg nagyon érdeklődöm az ázsiai kultúrák iránt, így a terveim között szerepel a művészeti főiskola elvégzése mellett a japán vagy a koreai nyelv megtanulása.

Mókuska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése