2013. március 25., hétfő

Versek a Móriczban

Fotó: Bögös Csenge
A Költészet Világnapja alkalmából mi is versekkel készültünk a Móriczban. Valószínűleg Ti is észrevettétek a falakra ragasztott lapokat, amelyeken a tanulók, tanárok legkedvesebb versei kaptak helyet. Egy fiatal ünnepről beszélünk, amelyet 1999-ben vezettek be, és azóta minden egyes március 21-én a versekre és költőkre emlékezhetünk.
Hogy honnan jött a versragasztós ötlet? Egy interneten megosztott fotóra Enikő hívta fel a figyelmünket, amelyen, egy utcán kitűzött Radnóti Miklós vers csüngött. Az ő ötlete az volt, hogy a városban tegyük közzé kedvenceinket, de Tanárnő kicsit egyszerűsítve a dolgon, felajánlotta a mi iskolánk falait erre a célra. Csak ennyi kellett, és a versek csak úgy száguldottak az üzenetekben. Hogy Ti is tudjatok erről, mindnyájan megosztottuk a felhívást, és másnap már olvashatóak voltak az első művek a folyosókon. Minden egyes nap több lett, és nem csak híres költők munkái kerülhettek ki, hanem a MoHa tagjai közül egy-két tanuló verse is. Én remélem, hogy jövőre még több mű fogja díszíteni a falakat!

Csenge

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése