Nőnek lenni jó

(fotó: Nyikos Mihály)

Válaszul ßatu írására

Már reggel is jó hangulatban ébredtem. Nem, a péntek önmagában nem indokolja ezt, hiszen nehéz délelőttöt, és délutáni feladatot jelent, ráadásul az, hogy itt a hétvége nem változtat a tényen: az ágyból ki kell kelni!

Gyorsan összekaptam magam, és érzéseim szerint teljesen rutinszerűen elindultam. Az iskola elé érve jöttem rá, hogy még 5 percem van becsengőig. A fantáziám egyből megindult, és arra gondoltam, talán felfedeztem egy olyan dimenzió izét, amiket a sci-fi filmekben lehet látni, ennyire csoda-számba megy ez nálam. Más magyarázat nincs - na jó, ezt fizikán inkább nem említem...

Ez máris adott még egy löketet a hangulatomnak. Igen! Lesz időm nem csak nyomni egy kávét a gépből, de talán meginni is kulturált módon, nem pedig lopva-dugva.

Az ajtóhoz épp egy sráccal együtt érkeztem, aki kinyitotta és megfogta nekem. Újabb adag jókedv. Tudom, hogy van, akinek ez túlzásnak tűnik, de az ilyen apróságok igenis sokat számítanak. És aki már ment be a Móricz ajtaján egyedül az tapasztalhatta, hogy nem is olyan "apróság".

Nem felejtettem el, hogy Nőnap van, hiszen olvastam este a MoHán a köszöntő cikket, mégis mikor megpillantottam a DÖK-ös fiúkat a belső ajtónál nagyon meglepődtem. Őszinte mosoly volt a válasz az átnyújtott csokira és a kis kártyára. A csoki a gyengém... ez pedig jégcsoki volt... hmmmm.... még a kávét is elfelejtettem...

Már a lépcsőn felfelé menet elkezdtem gondolkodni ßatu írásán. Munkásmozgalom, egyenjogúság. Mennyire más jellege van ma már ennek az ünnepnek. Megláttam a fizikatanárt, eszembe jutott a sci-fi, és ez teljesen kizökkentett: vizuális típus lévén elképzeltem milyen arcot vágna ha mégis előadnám az elméletem.

Később, a nap folyamán több köszöntést is kaptam. Szóban. Persze Facebook-on is, ahogy az lenni szokott. Én sem vagyok különb, többször felnéztem délelőtt is. Mégis: azok a szóbeli köszöntések... amikor a szemünkbe néznek, teljesen más. Olyankor lehet érezni, hogy nőiségünk előtt tisztelegnek, és smiley helyett valódi mosollyal viszonozhatjuk.

A tanári környékén is ünnepi hangulatra utaló jeleket vettem észre. Mivel még mindig nem sikerült kiderítenem, pontosan hogyan ünnepelték a férfi tanárok kollegináikat (meg nem erősített források szerint volt a történetben sütemény, kóla, vers, zene és igazi cukrászdai hangulat), fel kell hagynom az oknyomozó riporteri álmaimmal. Maradok a... nem is tudom minél.... 

Találkoztam persze olyan okos (vagy inkább okoskodó) megnyilvánulásokkal is, miszerint - idézem - a nőnap hülyeség, mert a nőket nem csak ezen az egy napon kell tisztelni. Ezek szerint szülinapot sem kell ünnepelni, hiszen életünk minden napján élünk? Nem igazán értem.

Valamint olyan kijelentésekkel is, hogy a tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie. Ezzel teljesen egyet értek. Minden embernek kijár a tisztelet, de ha visszagondolok a fent említett cikkre akkor a nők valamivel mégis többet tettek. Nem nulláról indultak, hiszen nekik nem csak megtartani, hanem kivívni kellett a tiszteletet. Hogy a nyertes küzdelemben mennyi öngólt szereztünk az megint más kérdés...

Valóban nagyon boldogan telt a Nőnap. Köszönöm a móriczosoknak, hogy emlékeztettek rá, nőnek lenni nem csak nehéz, hanem jó is. Otthon persze további kellemes meglepetések fogadtak, de ez már maradjon az én titkom....

Lizzy