2013. október 3., csütörtök

Az Országos Református Tanévnyitóról



Augusztus 31-én Csopakon, az egyik híres balatoni üdülőhelyen rendezték meg a 2013-as Országos Református Tanévnyitót. A kisújszállási református iskolát, név szerint a Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskolát 2 tanár és 2 diák képviselte. Az általános iskolai tagintézményből Tuka Antal tanár úr és Bartucsek Martin, a gimnázium képviseletében pedig Szabó Tamás igazgató úr és én, Czeczon Enikő vettünk részt az eseményen.
 

Reggel 6 órakor indultunk Csopakra, ahová sikeresen meg is érkeztünk 9 óra környékén. A Csopaki Református Általános Iskolában kellett regisztrálnunk, ahol ezzel egy időben ebédjegyeinket is átvettük. Mindennek végeztével Martin és én beálltunk a zászlósok hosszú sorába. Kísérő tanáraink 9:45-kor indultak el a Csopaki Református Templomba, ahol az egész esemény zajlott. Majd 10 perccel később mi is elindultunk. Megérkezve a templom területére, a zászlóvivőt kísérő diákot egy udvaron felállított sátorba vezették, így engemet is. A zászlósok, köztük Martin is, elfoglalták a helyüket a templomban. Mi, kísérők, kivetítőn követhettük az eseményeket.

A tanévnyitó ünnepély 10 órakor kezdődött. Elsőként dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke ünnepi istentiszteletet tartott. A megjelenteket Tislér Géza lelkipásztor köszöntötte, majd Csendes Jázmin csopaki tanuló előadásában Reményik Sándor „Csendes csodák” című versét hallhattuk:

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák…”

Ezt követően szintén egy Reményik Sándor-verset hallhattunk („Templom és iskola”) Balassa Zoltán, a Csopaki Református Általános Iskola tanárának előadásában.
10:35-kor dr. Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke mondott tanévnyitó beszédet. A rendezvényt Szabó Róbert orgonajátéka színesítette, ezután pedig helyi, csopaki tanulók tolmácsolták Vass Albert „Előhang” és Babits Mihály „Zsoltár gyermekhangra” című versét.
Ezen a jeles eseményen került sor a Makkai Sándor-díj átadására, amelyet Laudál Ábrám Tibor főgondnoktól, a Zsinat világi alelnökétől három pedagógus vehetett át. Ezt a díjat, amely egy erdélyi író-püspök nevét viseli, olyan pedagógusok kapják meg, akik egész életük során azon voltak / vannak, hogy a református nevelési eszményeket a pedagógiai gyakorlatba ültessék át.
11:35 előtt dr. Papp Kornél a 2013/14-es tanévben induló református köznevelési intézményeket köszöntötte.
A szózat meghallgatásával a diákok és a kísérők számára véget ért a tanévnyitó, így átvonultunk az iskola ebédlőjébe, ahol ebéd várt minket. Meggylevest, valamint töltött csirkehúst rizzsel és zöldséges köretet szolgáltak fel. Desszertnek meggyes-mákos süteményt ettünk. Mennyei volt!
Az ebéd végeztével Martinnal felfedeztük az iskola környékét. Máshonnan jött diákokkal ismerkedtünk, beszélgettünk. Mialatt jót szórakoztunk, tanáraink a Zsinat Oktatásügyi Irodájának intézményvezetői értekezletén vettek részt, s csak ennek lezajlása után kezdhették el az ebédet.
Miután mindennek vége lett, tanáraink kíséretében szétnéztünk a városban. 


Rengeteg hangulatos borospince mellett haladtunk el. Az egyikbe be is tértünk, hogy a tulajdonost a pince történetéről kérdezhessük. Tanáraink vittek is haza a finom, egyedülálló csopaki borból.
 


A meghívónk ingyenes délutáni belépést biztosított a csopaki strandra. Szétnéztünk, de sajnos fürdeni fürdőruha hiányában nem tudtunk.
 
Csopakról 4 órakor indultunk haza. A visszaút jó hangulatban és gyorsan telt, habár 3 óra hosszat utaztunk.
Kisújszállásra 7 órára értünk, majd búcsút vettünk, és mindenki hazament, hogy készülődjön a másnapi iskolai tanévnyitóra.

Czeczon Enikő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése