2011. december 19., hétfő

Istenek márpedig léteznek


Bizonygatja Villámtolvaj -alias Percy Jackson a Viilámtolvaj-Percy Jackson és az olimposziak című 2010-es filmben, melyet Chris Columbus, az amerikai rendező, producer és forgatókönyvírónak köszönhetünk. Két nagysikerű filmje a „Harry Potter és a Bölcsek Köve” és a „Harry Potter és a Titkok Kamrája” után azt mondhatjuk, ismét nagyot alkotott.
A „Villámtolvaj” című film története egy amerikai kamaszról szól, aki észreveszi, hogy több percig is vissza tudja tartani a lélegzetét a víz alatt, sőt, egy iskolai múzeumlátogatáson rájön, hogy el tudja olvasni a görög betűket.
Ez az a pont, ahol az ifjú Percy élete gyökerestől felfordul. Itt jön rá, hogy az ókori görög istenek léteznek, sőt, ő a félisten fia a tengeristen Poszeidónnak.  De az is kiderül, hogy Zeusz főistennek valaki ellopta a villámát, és ezért Percy-t vádolják, és különböző mitológiai lények üldözik, később majd magukkal az istenekkel is találkozik, és még az alvilágon -Hádész birodalmában – is megfordul barátaival Grover -rel a szatírral és Annabeth -szel, Pallasz Athéné félisteni lányával.
A „Villámtolvaj” című fantasy –kalandfilm két izgalommal, látvánnyal és fordulatokkal teli órát ígér a nézőnek.
Percy szerepében Logan Lerman áll, de más híres színészekkel is találkozhatunk a filmvásznon, mint Sean Bean az „A Gyűrűk Ura” és a „Trónok Harca” sorozat sztárja, Pierce Brosnan vagy Uma Thurman.

Jó szórakozást kívánok !

Ferenczi Dániel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése