2014. október 29., szerda

"Mohás"-ok más megvilágításban 2.


Király Lia
fotó: Bögös Csenge
Az iskola újságját sok diák munkája színesíti. A családtagok, a közeli barátok jól ismerik őket, de mi, akik csak a nevüket látjuk munkájuk alatt, nem tudunk róluk sok mindent, talán azt sem, kit rejtenek a nevek. Pedig ezek a diákok mind művészek. Van fotós, táncos, író, rajzművész, zenész, énekes, és még sorolhatnám, de egy biztos: egytől-egyig egyéniségek. Ennek a gondolatnak a kapcsán jutottam odáig, hogy interjút készítek velük, így az olvasók is megismerhetik őket. Hat emberrel beszélgettem, akik mind örömmel válaszoltak a kérdéseimre.
Rövid interjúk készültek, ezért két részletben ismerhetitek meg iskolánk diákjait. Az első részben egy fotóst, egy táncost, és egy írót kérdeztem, most pedig egy énekest, egy rajzost és egy zenészt mutatok be válaszaikon keresztül.

Először ismerjétek meg Liát!


Király Lia
fotó: Bögös Csenge
Mikor kezdtél el komolyabba foglalkozni az énekléssel?

Már egészen kicsi korom óta, de úgy igazán gimnázium első osztályában kezdtem el érdeklődni az éneklés iránt. Tudtam, hogy van hova fejlődnöm, így először is énektanárnőhöz szerettem volna járni. Ez meg is valósult. Félévig jártam egy olyan énektanárnőhöz, aki azt is kihozta belőlem, amire nem számítottam.

És miért pont az éneklés az, ami a rajongójává tett? 

Azt hiszem Natalia Oreiro-val kezdődött minden, mikor a Vad angyalt vetítették az akkori tv2-n. Mikor meghallottam a sorozat főcímdalát azóta, belekezdtem az éneklésbe. És tudtam, hogy ez a hobbim.

Milyen műfajban énekelsz? 

Főként jazz és pop számokat szeretek énekelni, de ettől függetlenül minden műfajban szívesen dalolgatok.

Kikre nézel fel, és miért? 

Király Lia
fotó: Bögös Csenge
Elsősorban akire igazán felnézek az Adele, a nyolcszoros Grammy-díjas angol énekesnő, ugyanis úgy gondolom, neki nem kell félpucérra vetkőznie, hogy imádja a közönség. Szintén példaképem Nicole Sherzinger, amerikai énekesnő, aki tehetségkutatós fellépése után keltett bennem nagy rajongást. De rajtuk kívül számtalan olyan világhírű énekest és együttest tudnék mondani, akik a szívemhez nőttek.

Versenyekre neveztél már?

Versenyekre nem neveztem még, de egyelőre nem is tervezem.

Nem gondolkodtál még abban, hogy megpróbálj egy tehetségkutatót?

Ha magyarországi tehetségkutatóról van szó, akkor a válaszom az egyelőre semleges lenne, mert szerintem az átlagember is meg tudja állapítani, hogy manapság a magyar tv-s piacon forgatókönyv szerint megy minden.





Másodikként ismerjétek meg Emesét!

Mióta rajzolsz?

Bérczi Emese
Hát igazából, mint minden ember én is még oviban kezdtem el. Csak az én firkáim kicsit máshogy néztek, ki mint a többi kisgyereké, ettől egy kicsit különlegesnek éreztem magam, ezért egyre többet rajzolgattam, mert tetszett az emberek reakciója.

Tanultad a rajzolást, vagy egyszerűen - Hogy is mondják? - az ereidben csörgedezett ez a tehetség?

Azt, hogy ez mennyire nevezhető tehetségnek, nem tudom. Ahogy én emlékszem, mindig is így rajzoltam, ezért számomra ez teljesen természetes dolog. A családon belül rengeteg embert ismerek, akinek jó kézügyessége van, de nem tudok róla, hogy rajzzal valaha is foglalkoztak volna. 

A rajzaidhoz mik adják az ihletet?

Legfőképpen a hangulatom. Nagyon sok múlik azon, hogy éppen milyen kedvem van. 

Vannak olyan művészek, akiknek a munkáit csodálod?

Ez csak természetes. Szinte minden neves művész munkáit remekműnek tartom, hiszen mindegyik tartalmaz olyan értékeket, amik szerintem igazán figyelemre méltóak. 

Kik ezek a művészek, és miért pont az ő műveik tetszenek neked?

Csontváry, Munkácsy, és még sok más neves művészt említhetnék, akiknek a munkáiban nem csak a látvány, hanem a kép mondanivalója is lenyűgöz. 

Miket rajzolsz szívesen?

Szintén kedvfüggő, de leggyakrabban csak firkálok, absztrakt formákat vagy portrékat készítek, általam kitalált, elképzelt személyekről.

Emese rajza
Milyen eredményeket értél el rajzolásban?

Tavaly ősszel érettségiztem le szép eredménnyel, és van néhány kisebb, városi versenyeken elért külön díjam, illetve első helyezésem. Sajnos eddig még nem vettem részt nagyobb versenyeken, idén viszont benevezek az OKTV-re is. A tovább jutásban reménykedek.

Van más tevékenység a rajzoláson kívül, amit űzöl vagy szeretnéd kipróbálni?

Tetszenek a logikai feladatok és a sport tevékenységek is, de egyikkel sem foglalkozom komolyabban, hiszen a képzőművészettel vannak komolyabb terveim, ezért inkább erre koncentrálok



Harmadikként pedig ismerjétek meg Levit!

Bögös Levente
fotó: Bögös Csenge
Mikor kezdted a zenélést?

Elsős koromban kezdtem, de nagyon kalandos volt a "pályafutásom".

Mit értesz pontosan azalatt, hogy kalandos? Elmagyaráznád?

Először elkezdtem dobolni, majd zongorázni is, aztán abbahagytam a dobot, és elkezdtem gitározni, és végül abbahagytam a zongorát, és felvettem a dobot. Tehát most gitáron és dobon játszom, de itthon nagyon nagyon sokat szoktam zongorázni. Mindegyiket ugyanúgy szeretem, mert mindegyiknek megvan a maga varázsa.

Miért pont ezeken az említett hangszereken játszol?
Bögös Levente
fotó: Bögös Csenge

Azért választottam ezeket a hangszereket, mert...... hát.. úgy pontosan nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a dobot azért, mert az egy fiús hangszer, meg az olyan külön kategória (szerintem), mert nem dallam hangszer és az olyan különleges.

Fellépésekre szoktál menni?

Igen, szoktam menni. Ezek a fellépések inkább az év közepe fele vannak, tehát még mostanában nem nagyon volt, de remélem lesz.

Szeretsz e fellépni?

Igen szeretek.. Nem azért, mert meg tudom mutatni a tudásomat, hanem csak jó dolog azt mondani, hogy felléptem a művészet oktatás napján... ezt meg azt értük el a csapattal... és ez jó hogy így a tudatomban van... Meg hát a megkönnyebbülés a produkció után az valami nagyon jó.

Milyen eredményeket értél el?

Eredmények.... Egyszer voltam eddig versenyen, nem egyénileg, hanem a KI-ÜTŐ kamara csoportunkkal, ott értünk el első helyezést.

Bögös Levente
fotó: Bögös Csenge
És van e valamilyen más tevékenység, amit szívesen űzöl, vagy szívesen kipróbálnál a zenélésen kívül?

Van. Elég rendesen. Nagyon szeretek sportolni, főleg szertornázni és kosarazni, valamint szeretek még rajzolni és fotózni. És kipróbálnám a snowboardozást. Hát úgy ennyi... ha még valamiből érdekel valakit részletesebb válasz, akkor állok elébe!

Czeczon Enikő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése