2013. június 3., hétfő

DUE nap


A MOHA tagjai közül hatan abban a szerencsében részesülhettünk beküldött pályázataink által, hogy elmehettünk az idei év Országos Ifjúsági Sajtófesztiváljára, Budapestre, amit már XX. alkalommal rendeztek meg.
Felejthetetlen élményekben volt részünk. Betekintést nyerhettünk a komolyabb média világába. Hírességek tömkelege lepte el az egykori Csodák Palotája épületét, és most nem az óriások reggelizője köszöntötte a belépőket, hanem a különböző média standok sokasága. 
Ezen élményekből kaptok most egy kis képes ízelítőt.





1. Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mert találkozhattunk Weisz Fanni hallássérült modellel, aki az első Európai siket szóvivő az Afrikai- Magyar Egyesületnél, amelynek tagjai a hátrányos helyzetű embereken segítenek. Sok hétköznapi dolgot is megtudtunk Fanni életéről - mint például azt, hogy szeret vásárolni, illetve túrázni, mert imádja a természetet. Valamint fontos számára a tisztaság. 


2. Fanni megtanított minket egy siket-néma jel elsajátítására. Egy diákújságíró hozta fel a dolgot, és választotta ki a jelet. A Jel pedig nem volt más, mint az, hogy „Szeretlek”.


3. A beszélgetés befejeztével autogramot kérhettünk Fannitól, és még képet is készíthettünk vele. Nagyszerű élmény volt. A beszélgetés legmegfogóbb mondata Fannitól származott: 
„Ne féljünk kommunikálni!” És azt hiszem, ez a mondat teljesen megtestesítette az egész nap lényegét.



4. Egyik kísérő tanárunk, név szerint Volosinovszki Zsolt tanár úr szeretett volna megismerkedni az egyik műsorvezetővel, Pataki Zitával. A találkozás emlékeként Bögös Csenge, fotósunk által kép is készült.



5. A Sajtófesztiválon kipróbálhattunk sok, modern elektronikus eszközt, pl. Huawei mobiltelefonokat. Az egyik szakértővel beszélgetve megtudtuk, hogy az ott kiállított telefonok csak a nyár közepétől fognak forgalomba kerülni, és áruk 30 000 Ft-tól kezdődik. 






6. A nap egyik fénypontja Felméri Péter fellépése volt, akitől mindenki a padlón fetrengett. Nem kell mondanunk ugye senkinek, hogy ki ő? A poénok csak úgy dőltek a lassú beszédű, kolozsvári humoristából. 





7. A fellépése befejeztével beszélgetésbe elegyedtünk Felmérivel, aki minden kérdésre „hosszan” válaszolt. Kiderült, hogy - magán kívül - még sok más emberre is felnéz, és a fellépések előtt még szokott izgulni.



8. Az interjú végeztével autogramot kértünk, és képeket készítettünk a humoristával. „Kis betűvel írni a saját nevét?”Erre nem lehet semmit sem mondani.







9. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az egyik leghíresebb magyar íróval, Csukás Istvánnal találkozhattunk. Egy filmbemutató keretében alkalmunk nyílt Csuki bácsi egyik ifjúsági regényével közelebbről is megismerkednünk. A könyv címe: Berosált a rezesbanda. A könyvből 2012-ben filmet fogattak, és ebből a filmből láthattunk 10 rövidke percet. Csuki bácsi mellett, a megjelenők között volt a rendező, Mátyássy Áron, a producer, Csortos Szabó Sándor, és a film főszereplője, Szemző Simon. A filmrészlet lejátszása után kérdezhettünk, és a megjelentek örömmel válaszoltak kérdéseinkre. A kérdező diákok a bemutató után ajándékot kaptak. 



 

10. Mindenki készíthetett közös képet, illetve kérhetett autogramot. Mi Mátyássy Áronnal és Szemző Simonnal készítettünk közös képet. A filmről beszámolót a későbbiekben még olvashattok. 





11. A fellépők között volt Radics Gigi, a Megasztár 6. szériájának nyertese. Interjút adott az egyik hazai tv-nek, és korcetet a jelenlévőknek.



Csenge - Enikő - Gina


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése