A romantikus táncos lábú lány

Fotó: Bögös Csenge

- avagy interjú Gönczi Saroltával

Délután négy óra, már kezd sötétedni. Borzalmas napom volt, minden porcikám haza vágyik, ám még egy ideig biztosan bent kell maradjak a suliban. Ugyanis beszélgetni fogok. Ráadásul nem is akárkivel. A lány, akivel találkozom, újságunk egyik legrégebbi tagja, gyökeres szerkesztője. Körötökben New-C néven ismert, általában komolyabb hangvételű írásokat és szerelmi sztorikat közöl. Viszont az élete nem csak az írásról szól, hanem rengeteg másról is. A beszélgetésünkből lehetőségetek nyílik megismerni Gönczi Sarolta, G12C osztályos tanulót. Jó olvasást!

 

- Hatalmas sikere van a Love Story sorozatodnak. Honnan jött az ötlet?

- Őszinte leszek. Teljesen véletlenül pattant ki a fejemből.
Javában tartott a nyár, mikor már minden engem érdeklő könyvvel és sorozattal végeztem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy füzettel a kezemben az ágyamra huppanok és írni kezdek.  Írtam, írtam és csak írtam, ömlöttek belőlem a szavak.
A végeredmény tetszett, úgyhogy begépeltem.
Aztán elkezdődött a tanév. Szeptember elején, az évkezdésre való tekintettel kicsit félretettem a történetet, de ha valami eszembe jutott, azt mindig lejegyzeteltem magamnak egy kis cetlire, vagy valamelyik, éppen kéznél levő füzetem hátuljába. A hónap végén azonban újra elővettem az egészet. Kiegészítettem, megmutattam Tanárnőnek. Meg volt elégedve munkámmal, így felajánlotta, hogy betehetjük a MoHa sorozatai közé. Volt szerencsém szerelemben, csalódtam is már jó néhányszor, jártam már a fellegek felett, ahogyan a pokol mélyén is. Úgy gondolom ezeket az életérzéseket meg kell, hogy osszam másokkal is. Így született meg a Love Story.

- Mennyi ideig tart kigondolni egy- egy részt?

- Mivel javarészt saját élmények alapján írok, így magát a történetet pillanatok alatt meg tudom írni, a körítés (bevezetés és lezárás) megalkotása az, ami időigényesebb.

- Úgy tudom, az íráson kívül rengeteg mindennel foglalkozol. Például táncolsz. Pontosan mióta jársz néptáncra? Illetve miért vágtál bele?

- Már elsős (általános) koromban is tudtam, szükségem van a mozgásra, ezért az akkor nagy slágernek számító Dalma csoportba iratkoztam be. Fél év múlva édesapám megkérdezte, mi lenne, ha néptáncra járnék. Emlékszem, mohón kérdeztem vissza, nem lehetne-e mind a kettőt csinálni. Azonban saját lányaként ismert már annyira, hogy tudta, a két dolgot egyszerre nem bírnám, így egyet választhattam. A kíváncsiság miatt a néptánc mellett döntöttem, ugyanis nem tudtam, mi vár majd ott rám. Határozottan úgy gondolom jól választottam. Táncolás közben nem törődöm semmivel sem. Csak a partnerem és én létezünk. Felszabadult vagyok, és az lehetek, aki csak szeretnék lenni. Leginkább önmagam. Így, ha jól emlékszem másodikos korom óta néptáncolok.
Persze az érdeklődésen túl egy titkos motiváció is vezérelt. Mégpedig az, hogy a nagymamám is táncos volt. Mindig is szerettem volna úgy mozogni, mint ő.

- Gondolom, az évek során rengeteget tanultál, és sok új emberrel találkoztál. Egy ilyen közösségben könnyen születhetnek életre szóló barátságok. Mit gondolsz erről?

- Valóban igaz, hogy rengeteg tájegység hagyományos táncával ismerkedtem meg az évek során.
A barátságról szóló állításoddal teljes mértékben egyetértek. Erről még annyit mindenképp el kell mondanom, hogy szerintem egy közös tánc alkalmával, sokkal többet megtudsz a másikról, mint két óra beszélgetés alatt. És ez a fajta ismeretség sokkal mélyebb is.
Például, a legkülönbözőbb messzi helyekre is járunk fellépni, ahol sok új emberrel kerülünk kapcsolatba. Velük sajnos ritkán találkozunk, ám amikor újra összefutunk, alig tudunk betelni egymással.

- A néptánc persze nem csak szórakozás. Számtalan versenyen vettetek már részt, ahol nagyon szép eredményeket értetek el. Ezek közül melyekre vagy a legbüszkébb? Fel tudnál állítani egy top hármas listát?

- Friss élmény a november tizenhatodikai ifjúsági fesztivál, mely Hajdúnánáson volt megrendezve. Itt különdíjat kaptunk, saját tájegységünk színvonalas bemutatásáért. Ez számomra kellemes meglepetés volt, mert nem számítottam arra, hogy díjazottak leszünk.
Második: Részt vettem a Kazári szóló táncversenyen, Bacskai Martinnal az oldalamon. Túrkevei és rimóci táncokat adtunk elő. A versenyen a harmadik helyet értük el.
December 8-án Dévaványán egy Kamarafesztiválon vettünk részt, ahol a gimnazistákból álló Gyöngyök csapattal arany fokozatot kaptunk. Nagy öröm volt számunkra, hogy még emellett a díj mellett, a másik két kisebb csapat sem tért haza üres kézzel.

- Öröm hallani. Idén a szokásos fellépéseken kívül mentek valami különleges helyre?

- Nos, életem egyik nagy álma válik valóra az idén. Amióta csak táncolok, titkon mindig is szerettem volna megmérettetni magam más táncosokkal szemben – csak, hogy tudjam mire is vagyok képes, és mi az, amit még tennem kell annak érdekében, hogy jobb és jobb legyek. Most adatott meg először a lehetőségem arra, hogy részt vegyek a VIII. Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen. A selejtező december elsején volt Nyíregyházán, ahonnan sikeresen továbbjutottam a döntőbe kísérőpartneremmel, Markót Leventével. A végső csapásra január 17-18-án kerül sor Egerben, ahol kalocsai és túrkevei táncokat fogunk táncolni. Már most nagyon izgulok. Ezen kívül igen nagy megtiszteltetés érte Kisújszállás táncosait, hiszen bennünket kértek fel a Vidékfejlesztési Minisztérium újévköszöntő bankettjére, amely január 23-án kerül megrendezésre.  

- Meddig szeretnél táncolni? Esetleg a jövőd is táncosként képzeled el?

- Az igazság az, hogy tánc nélkül el sem tudnám képzelni az életem. Egy táncmentes hét után elvonási tüneteim vannak, tehát mindenképp szeretném folytatni. Ha más ötletem nem lesz továbbtanulás terén, a Táncművészeti Főiskolára fogok jelentkezni táncos és próbavezető szakra.

- Ezek szerint azért más is foglalkoztat. Mik érdekelnek?

- Régebben a konduktori állás foglalkoztatott, mostanában a mérnöki pálya izgat. De az sem kizárt, hogy az írás rejtelmeibe vetem bele magam.

- Biztos vagyok benne, sikeres lennél, hisz megvan hozzá a tehetséged, és a szorgalmad is. Ezt hűen bizonyítja a tavalyi győzelmed is. Iskolánk egy kimagasló tanáregyéniségét kellett bemutatni, 10 oldalon. Elég kemény feladat lehetett. Hogyan szereztél róla tudomást? Önként neveztél, vagy édesanyád vett rá a pályázat megírására?

- Irodalom órán hallottam először a dologról, akkor még nem nagyon érdekelt. Aztán anya mondta, megpróbálkozhatnék vele. Ettől kezdve a délutánjaim nagy részét a könyvtárban töltöttem. Sok-sok könyvet tanulmányoztam, adatokat kerestem bennük Pallagi Gyula életéről és munkásságáról. Az ott talált ismereteket kiegészítettem az interneten találtakkal. Aztán egyszer csak összegyűlt a tíz oldal. Nem hittem volna, hogy létezik ennyi emlék egy régen élt tanárról. De igen, létezik.

ßatu
Fotók: Bögös Csenge