2013. február 7., csütörtök

A saját készítésű szappan

Szappant készíteni nem is olyan nehéz, mint ahogyan elképzeljük. Egyedül azért ne vágjunk bele, elkél egy-egy segítő kéz (lehetőleg egy felnőtt keze legyen).
A hideg eljárás azt jelenti, hogy nem kell főzni, így mellőzhetjük az órák hosszán át tartó kevergetést vagy a massza leégését.
A szappangyártás az osztály közös programja is lehet, saját magunk előállítani valamit mindig nagyon jó elfoglaltság és sikerélmény.
A hideg eljárással készült szappannak három fő összetevője van: a folyadék (kecsketej, gyógytea vagy víz stb.), olajok, zsírok (olívaolaj, napraforgóolaj, kakaóvaj vagy kókuszolaj stb.) és a lúg (NaOH).
Ha gyógyhatású vagy finom illatú szappant szeretnénk készíteni – csak haladóknak! –, tehetünk bele illóolajokat, agyagot, mézet stb.
 Mielőtt bármihez hozzáfognál, nagyon fontos, hogy felvedd a védőfelszerelést, hogy elkerülj minden balesetet. Keress védőszemüveget, gumikesztyűt, és nem árt egy kötény és a jól szellőző helyiség sem.
 Az elkészítés menete: Pontosan kimérjük a hozzávalókat. Az olajokat egy nagy lábasba (ez semmiképpen ne legyen alumínium), a folyadékot pedig egy másik edénybe öntjük. A folyadékhoz hozzáadjuk a lúgot. Ha tejjel dolgozunk, jobb, ha előtte lefagyasztjuk, mert nagy a cukortartalma, ami nagyon gyorsan reagál a lúgra, és ha kifut, akkor baleset is érhet. A lúg felmelegíti a folyadékot, ezért célszerű a mosogatótálban, hideg vizes fürdőben elvégezni ezt a műveletet. Az olajokat a másik lábasban ugyanilyen hőmérsékletre melegítjük fel. Amikor elérik az azonos hőfokot, a lúggal kevert folyadékot az olajokhoz öntjük – és nem fordítva! Turmixgéppel gyorsíthatjuk a „pudingosodást”. Ilyenkor adhatjuk hozzá az egyéb hozzávalókat (illatosítókat, mézet, mákot stb.). Amikor eléri a pudinghoz leginkább hasonlító állagot, formába önjük, és letakarjuk, ezzel segítve a lassúbb lehűlést. Ha hagyjuk gyorsan kihűlni, a szappan „megfázhat”, és törékennyé válhat. 24 óra elteltével felvághatjuk a szappant, majd 3-4 hétig állni hagyjuk, hogy végbemenjen a teljes szappanosodás.
Véleményem szerint, sokkal jobb a házi szappan a boltinál, és előnyösebb is, mivel semmiféle káros anyagot nem tartalmaz – hidd el, a bőröd hálás lesz érte.
 Ha kedvet kaptál és kémiaórán szívesen készítenél szappant, vagy érdekelne ez a dolog, írj nekem a Facebookon, vagy kattints a receptért az alábbi linkre:

Bögös Csenge

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése