Zombiként Halloween éjjelén

A cseppek egymás után potyogtak a tócsába. Az ütemük szabályos volt, rettentően hipnotikus.

Nagyot pislogtam. Rég nem pislogtam. Lassan elkezdtem látni is, nem csak nézni. Koszos, nyirkos helyen voltam. Feküdtem - egész pontosan. A csepegés mellett ott volt még a város zaja is. Kocsik és emberek hangjai. Lehunytam a szemem, és vártam. Mikor kinyitottam minden élesebb lett. A vizes, koszos betonon feküdtem. Köröttem mocskos, graffitivel tarkított falak, és szemetes konténerek álltak.

Feltápászkodtam, és ülőhelyzetbe küzdöttem magam. Iszonyatosan fájt a fejem.Tőlem jobbra egy pocsolya terült el, megijedtem mikor belenéztem. Igen jól sikerült a zombi jelmezem. Ám több volt a vér, sokkal véresebb voltam mint emlékeztem. A jobb fülem feletti bicska azonban emlékeim szerint nem tartozott a jelmezemhez. Megérintettem a nyelét, majd rögtön megbántam. Elviselhetetlen fájdalom nyilallt a fejembe. Az ajkamba haraptam, hogy ne sikoltsak. Egy pillanat múlva vért éreztem a számban.

Erősen koncentráltam, hogy visszaemlékezzek, mi történt velem. Félúton lehettem egy buliba. Emlékszem, ahogy bepillantottam ebbe a sikátorba, majd erős fájdalmat éreztem a fejem hátsó részén, és elsötétült minden. A zsebeimbe nyúltam. Üres volt mind. Ennyit a pénztárcámról és a telefonomról. Kiraboltak, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy élek.
Megpróbáltam felállni, de szédülni kezdtem. Eltartott egy darabig, míg sikerült lábra állnom. A cél egyértelmű volt. A kórház. Pár utcányira lehetek tőle. Valaki csak elvisz odáig. Szemmel láthatólag elég sürgős, csak megesik rajtam valaki szíve.

Kibotorkáltam a sikátorból. Egy tündérnek és egy nyuszinak öltözött lány sétált el előttem. Egyik se lehetett több tíz évesnél. Nagyjából tizenöt méterre, egy húsz év körüli macskajelmezes lány a táskájában matatott, mellette egy öreg és nem valami megbízhatónak tűnő autó állt.

Lassan oda botorkáltam hozzá. Mire odaértem kikaparta a slusszkulcsot a táskájából.

-Bocsi. - Szólítottam le. - Nem szeretnék tolakodó lenni, de be tudnál vinni a kórházba?

A lány arcán undor ült, míg végig mért. Mostanra tényleg megbántam a jelmez választásom.

-Miért? Mellesleg az ellenkező irányba megyek. - Köpte az arcomba szavait.

-Leütöttek a sikátorban, kiraboltak, és ezt állították a fejembe. - Mutattam a késre. A macskalány kuncogni kezdett.

-Nagyon vicces. Klassz jelmez. Ezt a mesét próbáld annak a két kislánynak bebeszélni, hátha elhiszik. - Mutatott a vörösre festett körmeivel az elhaladó két lány felé.

-Mi? Miért olyan hihetetlen ez?

-Egyértelműen a zombi maskara része. Próbálkozz másnál, ingyen fuvarért, kislány. Vagy fiú. Tényleg jó a jelmezed, azt se lehet eldönteni fiú vagy-e vagy lány. Minden esetre én sietek. - Kinyitotta a kocsi ajtaját, majd gyorsan behuppant. Magára csapta az ajtót, és gúnyos pillantást vetett rám. Legszívesebben utána kiabáltam volna,  mégsem tettem. Ehelyett csak elindultam a kórház irányába.

Útközben  még egyszer próbálkoztam, hátha elvisz a pasas aki kis híján fellökött. Először rábólintott de pár másodperccel később ő is arra a megállapításra jutott, hogy király a jelmezem. És a bicska is a része. Mérgesen faképnél hagytam.

Végül gyalog baktattam a kórház épületéig. Azon merengtem vajon ott is magyarázkodnom kell-e, meggyőzni az ott lévőket, hogy a bicska nem tartozik hozzá, tényleg beleállították a fejembe.

Szörnyen gyenge voltam, mire odaértem. Szerencsére a kórházi recepcióst könnyebb volt meggyőzni, bár először ő is úgy hitte, a jelmezem tartozéka a kés.

Azt és az az után következő pár éjszakát a kórházba töltöttem. Megszabadítottak a bicskától - ami szerencsére nem fúródott mélyre - és összevarrták a sebem.

A tettes kilétére nem derült fény. A legtöbb amit tehetek, hogy nem öltözöm többet zombinak Halloween idején.

Alexandra