Gólyatábor 2014

Az előző évek során kialakult szokást megtartva, idén is augusztus utolsó hetében rendeztük meg a Móriczos Gólyatábort. Egészen hétfő reggeltől szerda délutánig próbáltuk szórakoztatni és egymáshoz közelebb hozni iskolánk új diákjait.

 Az első nap beiratkozással kezdődött. Mi, segítők, már reggel nyolcra oda lettünk rendelve előpakolni a nagy eseményre. Az előkészületekkel laza negyed óra alatt végeztünk, utána csak szenvedtünk, míg az első gólya megérkezett. Olyan kilenc óra tájékán beindultak az események. Leendő elsősök tömege özönlött a kollégiumba. Egészen délelőtt 11 óráig vártuk és regisztráltuk a résztvevőket, segítettünk nekik az elhelyezkedésben, illetve próbáltuk meggyőzni őket arról, hogy fel kellene húzni azt az átkozott ágyneműhuzatot.

Délben egy közös piknik keretében megettük elemózsiánkat, és lelkiekben felkészültünk a további megerőltető programokra.

Ugyanis a délután folyamán egy percnyi nyugtunk nem volt. Ők először megismerkedtek az iskolavezetéssel, majd a csoportvezetők segítségével bejárták az épületet. Mi ezalatt az idő alatt előpakoltunk a későbbi vetélkedőkre. Előkészítettük a vízibombákat, felfújtuk a lufikat, és megkentük a zsíros kenyereket. Közben rengeteget bénáztunk, bohóckodtunk és nevettünk. A legelvetemültebb ballövésünket a kenyerek felkötésekor követtük el, amikor is a madzag elszakadt az általunk gyártott kalóriabombák súlya alatt. Amikor ez megtörtént, hirtelen összeszidtunk minden, majd az öt másodperces szabályt alkalmazva felkapkodtuk a kenyereket és a kötél alá állva tartottuk őket, egészen a sorversenyig. Szerencsére a vetélkedő ezzel a feladattal kezdődött.

Miközben a „kicsik” próbálkoztak épségben, földre esés nélkül elfogyasztani a kenyeret, mi csak kacagtunk rajtuk, ugyanis olyan kulisszatitkokat tudtunk a dologgal kapcsolatban, amit ők nem. 

A zsíros rész után volt még lufi-leszedés a kötélről, gumicukor-kibányászás a tejszínhabos tálból, lakatkulcs-átadás szívószállal és még sok „beteg” feladat.  

A kiadós mozgás után vacsora következett. Jó néhányunknak sikerült annyira kifáradnia és megéheznie, hogy maradék nélkül eltüntettük a brassóit.

Természetesen később, este sem hagytuk a csapatokat elkényelmesedni. Hét órakor kezdetét vette a városi vetélkedő.  Ennek során a csoportok különböző helyszíneken feladatokat végeztek el. Én személy szerint a hármasokhoz csatlakoztam be és boldogítottam őket a kaland során. A napot egy közös focizás zárta az új műfüves pályán. (Tulajdonképpen mi voltunk a legeslegelsők, akik játszhattak rajta, még a hivatalos átadás előtt.)

A meccs után visszamentünk a kollégiumba, fürödtünk, majd mindenkit ledugtunk aludni. Az éjszaka folyamán persze jócskán csitítgatni kellett az elsősöket. (De ez így van rendjén, anno minket is el kellett hallgattatni.)

A keddi napot egy kiadós reggelivel indítottuk, majd előadásokat hallgattunk meg az iskolában. Többek között Dányi Gabi beszámolóját a diákönkormányzattal kapcsolatban, Rehócsin Mária tanárnő előadását a Diáksport Egyesületről, végül pedig Ozsváth Márta tanárnő mesélt nekünk az iskola közgazdasági ágazatának rejtelmeiről. Ezek a beszámolók elég részletesek voltak, így szinte az egész délelőtt eltelt velük.

Ebéd előtt még meglátogattuk a Nagykun Klubot, ahol néptáncolt a csapat.

A délutánt strandolással töltöttük. A társaság nagyobb része csak pihent, ücsörgött a melegben, illetve kint a napágyakon feküdt. De azért akadt pár energikus egyén is, kik összeállva fociztak, majd strandröplabdáztak. Zsolti, Gergő és én pedig megtaláltuk a két aktivitási szint közötti egyensúlyt, magyarul úsztunk, kiültünk kávézni, majd kipróbáltuk a szabadtéri sakkot. Mikor elértük azt az állapotot, hogy teljesen megfáradtunk, felöltöztünk, és kiültünk a gólyákhoz beszélgetni egy kicsit. Ekkor ismerkedtünk meg jobban a helyi, a bucsai és a karcagi különítménnyel.

A fürdőből egyenesen vacsorázni mentünk. Milánói makaróni volt a menü, ám nem túlzottan voltunk éhesek.

Később, a koliba visszatérve megkértük a csapatokat, állítsanak ki egy fiút és egy lányt az általunk adott cuccokkal felruházva, és írjanak egy ismertetőt a kreált kollekcióról. Az elkövetkező másfél óra alatt ismét a hármas csoportot segítettem. Míg a csajok Danit és Biát öltöztették, Erika, Bence, Gabi és én kitaláltuk a háttértörténetet, melyet később Sziporkának betanítottunk.  Az este végére jobbnál jobb alkotások születtek. A divatbemutató után fürdés, majd takarodó következett.

Azonban itt még nem ért véget az este. Egyrészt azért, mert a II/4 –es lány szoba úgy gondolta, ők nem hajlandóak aludni, így kénytelenek voltunk egy kis éjszaka futással motiválni őket. Másrészt azért, mert hajnali háromkor rókavadászatot tartottunk. Ehhez elő kellett készítenünk mindent. Úgyhogy mikor végre elcsendesedtek a gólyák, kimentünk elrejteni a papírokat. Közben eldöntöttük, ki melyik szobát kelti majd fel.

Már éppen mentünk volna vissza az épületbe végrehajtani az általunk legjobban várt feladatot, mikor az ajtó utunkat állta. Mi, segítők, a nagy észkombájnok, kizártuk magunkat. Kénytelenek voltunk kavicsokkal hajigálni Melinda tanárnő ablakát, és felkelteni őt, hogy engedjen be minket. Miután ez megtörtént, felsorakoztunk a szobák ajtói elé, majd a megadott jelre berontottunk, felébresztettük az összes alvó elsőst, és kiküldtük őket az udvarra papírból kivágott kis ravaszdikat keresni.

Szerda reggel mindenki számára pokoli volt az ébredés. A legtöbben csak a sokadik szólásra voltak képesek kivánszorogni az ágyból.

 A reggeli után ismét forgószínpadszerűen előadásokra mentünk. Ez alkalommal a templomot látogattuk meg, kiraktuk a csoportvezetőket gyurmából, illetve a diákújság szerkesztőségében jártunk. A járkálás után megnéztük a három nap képeiből készült zenés videót. Majd minden csapat kapott egy órát arra, hogy elkészítse saját indulóját.

Az idő lejártával meghallgattuk a született alkotásokat, illetve kihirdettük a szobaszemle és a vetélkedők eredményét.

Ezután ebédeltünk, és elbúcsúztunk egymástól.

Mi, segítők egy picit tovább maradtunk, rendet tettünk a tornateremben, és értékeltük a programot. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a tábor pozitív emléket hagyott bennünk, és szívesen részt vennénk benne ismét.

ßatu