A „MÓricz HAngja”

 Egy online diákújság története

(a Kisújszállási Nagykun Kalendáriumban megjelent cikkünk)

Hideg november, csütörtök délután, pénteki határidő, ezernyi gondolat a fejemben. Baglyok repkednek felettem, ahogy keresztülmegyek a gimi udvarán, a végében lévő szerkesztőségi termünkhöz. A villany ég, látom az ablakból. Tehát már ott vannak. Minden a helyén. Kezdődhet a munka.

Négy újságíróm (Saci és Szilveszter a kezdeteket, Szandi és Balázs pedig napjainkat képviselve) a tegnapi Facebook-egyeztetés alapján készül arra, hogy megörökítse a kisúji kalendárium számára a MÓricz HAngja online diákújság történetét. Már beszélgetnek….

Saci: ­­− Balázs, mikor az interjút csináltad velem, nagyon meglepődtem, mert ahogy közeledett a fél három, gyakorlatilag ülőhely sem maradt, úgy betöltötték a termet a „mohások”. Honnan ez a sok új ember?

Balázs: − Az idei tanévet már más felállásban kezdtük. A nyár folyamán megtörtént az Arany Iskola és a Gimnázium összevonása. Ennek következtében csatlakoztak hozzánk általános iskolások is. Jelenleg ők nyolcan vannak, és rendkívül élvezik az újságírást. Mellettük még egy friss, közösségi szolgálatos nemzedékkel is bővültünk.

Szandi: − Igen, a közösségi szolgálatot teljesítő diákok érkezése után lettünk ilyen nagy csapat. Bőven akadt írni vágyó diák, és szerencsére fotósok és rajzosok is csatlakoztak. A nagy létszám miatt újabb kihívásokkal találtuk magunkat szemben, ám mögöttük óriási lehetőségek rejlenek.  Korábban Tanárnő vagy egy-egy tapasztaltabb „mohások” egyéni beszélgetésekkel segítette a fejlődésünket, most pedig nagyobb hangsúlyt fektetünk a közös munkára, együtt-tanulásra.

Szilveszter: − Ja, hogy úgy, ahogy a táborban csináltuk?          

Balázs: − Ti is voltatok médiatáborban?

Szilveszter: − A 2011-es tanév végén akkori magyartanárom, Kentési Renáta tanárnő keresett fel, hogy szeretnék-e részt venni az induló suliújság szerkesztésében. Az irodalom iránt érzett szeretetem miatt tetszett az ötlet, hiszen régóta ki akartam próbálni magam ebben. Ennek érdekében Szabó Ágnes tanárnővel egy csapatösszehozó és alakuló tábort is szerveztek nekünk. Emlékszem még, mekkora izgalommal vártam ezt az egészet. Kezdve azzal, hogy vajon milyen lesz majd a közösség, az egész újság és a többiekkel való közös munka. Az összejövetel első napján egy cseppet szorongtam, és nem tudtam, mi hogyan is lesz majd. Az iskolában a „bemutatkozó ceremónia” után feladatokat kaptunk, amit próbáltunk legjobb tudásunk szerint teljesíteni. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a humor elmaradt volna. Azon az estén a társaságban egy szál cigaretta mellett megszületett az Aranybálna. Az egész egy igen mókás és szórakoztató ötlet alapján jött. Az egyik srác mesélt egy viccet. De mi igazából nem is a viccén nevettünk, hanem azon, ahogy előadta. Annyira emlékezetes volt, hogy végül a második napon megszavaztuk: az Aranybálna legyen a kabalaállatunk, az újság neve pedig MoHa legyen. Azonkívül, hogy tanárnőék bevezettek bennünket az újságírás rejtelmeibe, rengeteget mókáztunk. Igazán jót az esti kártyaparti közben szórakoztunk. Hajnalig játszottunk és beszélgettünk. A végén már Tanárnő is ránk szólt, hogy menjünk lefeküdni, mert hosszú lesz a holnapi nap. Másnap Szénási tanár úr finom gyrost sütött nekünk. Természetesen mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána, aztán ismételten jót mulattunk. Sajnos, a tábor három napja hamar elrepült… Meg kell köszönnünk mind az iskolai, mind a városi támogatóinknak, hogy ilyen fantasztikus, ingyenes tábort biztosítottak a számunkra.

Balázs: − Biztos szuper volt, de én nem erre gondoltam. Nekünk Tanárnő idén februárban beszélt egy médiatáborról, ahová végül négyen látogattunk el. Így a nyári szünet első hetét Balatonberényben töltöttük. A helyszín csodálatos, az időjárás nagyon jó volt. A szakmai és szabadidős programok is tetszettek mindnyájunknak. Ezért nem okozott nehézséget számunkra a naponkénti cikkírás. A tábor egyedüli negatívuma az étkeztetés volt. A menzai kaják minősítésére a „felragad-e a falra?” módszer bizonyult a legjobbnak. Ebből kiindulva nem hiszem, hogy meglep titeket az a tény, hogy sokat jártunk a kisboltba. A csoportos túráink során rengeteget beszélgettünk egymással, és rendkívül jó csapattá váltunk.

Szandi: − Mi is jó csapat vagyunk…

Saci: − Nem volt ez mindig így. Az első „mohás”  tanév végén megbeszéltük, hogy a vakáció ideje alatt sem áll le az újság. Mindenki vállalt egy cikket a szünidőre – ki a fogyókúráról, ki a tábori élményekről –, ami szép elképzelés volt, de sajnos nem valósult meg. A nyár folyamán egy írás sem jelent meg a Tanárnő által szerkesztett blogunkon. Gondoltam, hátha majd a suli kezdésekor újra felpörögnek az események, fellendül az újság, aktivizálja magát a csapat, a nyáron összekapart energiákat a munkába fektetjük, ám ez nem így lett. Senki sem érezte magáénak a feladatokat. Nem voltak személyes találkozók, teljesen elveszett a kommunikáció a tagok között. Tudtuk, ha tovább akarunk működni, tennünk kell valamit. A kulcs a csapatépítés volt. Egy közös megbeszélés alkalmával Tanárnő azzal az ötlettel állt elő, hogy mi lenne, ha tartanánk egy kis bulit Karácsony előtt, hiszen az újságot indító táborban szerzett tapasztalatok alapján igen jó hatással lehetne ez a csapatra. Gyorsan meg is szerveztük, szerencsére a dátumban is hamar meg tudtunk egyezni. A helyszín a kollégium volt, csakúgy, mint a tábor alkalmával. Néhányan készültünk egy kis aprósággal, hogy feldobjuk a hangulatot, és hogy legyen mindenkinek valami emléke az összejövetelről. (Még ma is megvan az a kis „mohás” naptár, amivel Pisti, azaz „Slinya” kedveskedett nekünk.) Itt készültek a névre szóló bögréink is, amelyeket az adott személyre jellemző motívumok díszítettek.  Ebből szürcsölte az este folyamán ki a meleg teát, ki pedig a forró kakaót, hatalmas nevetések és sztorizgatások közepette. Mikor már annyira felpörögtünk, hogy nem tudtunk a székeken ülni, előkerült a pingpongasztal a labdával és az ütőkkel együtt. Mondanom sem kell, mekkora bénázásoknak voltunk valamennyien szemtanúi, bár meg kell hagyni, nagyon jól szórakoztunk. Majd pedig hogy lecsendesítsük egy kicsit az estét, belekezdtünk egy horrorfilmbe. Innentől kezdve a főszerep át lett adva „Tobinak”, aki az est további részében sikításra kényszerítette az ijedős lányokat. Végül egy alvásmentes nap után mindenki hazatért, és álomba szenderült azokkal a fantasztikus élményekkel, amelyekkel akkor gazdagodott… A karácsonyi buli elérte a kívánt hatást. Az este folyamán közelebbről is volt módunk megismerkedni egymással, rájöttünk, hogy együtt gördülékenyebben megy a munka, és egymást segítve írásaink is igényesebbek. Kívülállók látva ezt, megirigyelték összetartásunkat, és néhányan közülük csatlakoztak is a MoHa szerkesztőségéhez.

Szandi: − Ez így igaz. Nincs egy éve, hogy csatlakoztam hozzátok a barátnőimet követve. Velünk kiteljesedve a „mohás” tagok kezdtek igazi csapattá érni. Fotósokat fogadtunk magunk közé, majd rajzolni szerető diákokra vadásztunk. Nekik köszönhetően felhagyhattunk az internetről szerzett illusztrációk használatával.  Olyan emberek keveredtek közénk, akik novellákat, verseket, blogokat írnak. Összefogtam a rajzosokkal, és elkezdtünk képregényeket alkotni. A csapat összekovácsolódása továbbra is elengedhetetlen volt, erre tökéletesebb alkalom aligha adódhatott volna, mint egy újabb buli. Akkor már sokan voltunk, így kialakulhattak kisebb csoportok egy-egy beszélgetés vagy tevékenység erejéig: filmet néztünk, különféle játékokat játszottunk, ettünk, és természetesen ismerkedtünk. Olyan barátságok születtek, amelyek most is tartanak.

Saci: − Beszéljünk egy kicsit komolyabb dolgokról is…. Legnagyobb meglepetésünkre már rögtön az első évben siker alapozta meg a MoHa szerkesztőségének munkáját. Két kategóriában is pályáztunk a DUE Médiahálózat (diákújságíró egyesület) által meghirdetett versenyre: az újsággal „Az év online diákmédiuma”, néhányan egyénenként „Az év diákújságírója” címre. Mivel egy diák nevében kellett leadni a jelentkezést, és ekkor még nem volt a különböző feladatokra személy kijelölve, ezért hirtelen az újságot addigra már egyedül vezető Szabó Ágnes tanárnő főszerkesztővé nevezett ki engem. Nagy megtiszteltetés volt számomra ez a feladat, hiszen ezzel elnyertem Tanárnő bizalmát, akinek munkáját segíthettem is, ugyanis így az én felelősségem volt a verseny követése. Egyszer csak jött az e-mail, amelyben az szerepelt, hogy helyezést értünk el, és várnak bennünket a 19. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválra, ahol is az eredmények kihirdetésére kerül sor. Páran, az iskolát és természetesen az újságot képviselve, vonatra szálltunk, és Budapest felé tartva nagy izgalommal vártuk, milyen meglepetéseket tartogat számunkra a nap. Épphogy betoppantunk a Millenáris Fogadóba, arra sem volt időnk, hogy körbenézzünk, mivelhogy abban a pillanatban hangozott el városunk neve Pataki Zita szájából. Már lehetett is felmenni a színpadra a különdíjért, dicséretért járó értékes nyereményért. Ezután jártuk csak be az épületet. Mindenfelé standokat láttunk felállítva. Ami a legjobban megragadta a figyelmünket, az nem a sztárok közönségtalálkozója volt, hanem sokkal inkább a közeg, a folyamatos pörgés, amely körülvett bennünket. Ez a fantasztikus légkör még nagyobb lendületet adott nekünk. Az úton hazafelé nem bírtunk leállni az ötletelgetéssel, annyi energiát szívtunk magunkban a nap folyamán. Egyfolytában születtek a jobbnál jobb gondolatok, milyen újításokkal is lehetne feldobni működésünket. Itt említettük meg legelőször a rádió bevezetését is, valamint elhatároztuk, hogy minden évben elmegyünk a DUE-napra. Nem telt el egy hónapnál több, mikor levél jött az Önkormányzattól. Meghívást kaptunk a pedagógusnapi ünnepségre, ahol a kiemelkedő eredményt elérő diákokat, csapatokat és felkészítő tanáraikat jutalmazták. A város elismerése és segítő pedagógusaink lelkesedése nagy löketet adott további munkánkhoz.

Balázs: − Tehát akkor mit írjunk, kik is vagyunk mi…? Jelenleg online diákújságot szerkesztünk, fotózással, rajzos illusztrációkkal foglalkozunk, és iskolai rendezvényeken veszünk részt. A jövőben szeretnénk elindítani egy iskolarádiót, egy videóblogot (ezen már dolgozunk), és szeretnénk folyamatosan nyomtatott formában is megjelenni (ez már pár alkalommal meg is történt).

Mindenről, ami szóba került a diákjaim között a délután folyamán, sokkal részletesebben olvashatnak a MoHa oldalán (moha-mzs.blogspot.hu), hiszen az online felületnek köszönhetően nincsenek terjedelmi korlátaink. Emellett sok egyéb érdekes, képekkel illusztrált cikket találhat, aki meglátogatja magazinunkat.

Gazsó Alexandra, Gönczi Sarolta,
Szabó Balázs Bendegúz, Uzorás Szilveszter
diákújságírók

Szabó Ágnes
segítő tanár 
Fotók: Bögös Levente