A változás krónikái

 

1

„A francia nyelvet ellenségnek hívom…

Mert gyilkolja az anyanyelvemet." – Kristóf Ágota

„Hass, alkoss, gyarapíts” – hangzik a Huszt utolsó strófáiban, melyből a minden ember számára kiolvasható egyéni kötelességtudat tükröződik.

Nem vitatható tehát, az ennek hiányában jelentkező, az elidegenedés jelképévé vált otthontalanság előérzete.

Ezzel párhuzamba állítható a meghasonlott, eredendően feltörekvő; a szülőföld és az anyanyelv iránt érzett elfogulatlan szolgálatkészség.

Más, idegen „keblű” és öntudatú népek felé, a hiú nagyravágyással párosult elkötelezettség, egy elkorcsosult, a saját határait melankolikus közönnyel semmibe vevő, önmegtagadó hajszához vezet.

Retorikai alapelveik pedig felülkerekedve a másodlagosításon, elnyomják, majd az anyanyelv helyébe igyekezvén lépni, a gondolatok kisajátítására, valamint a szellemi átlényegülés elősegítésére törekszenek.

A nemzeti kultúra kifejezőeszköze ezalatt egy elavultnak, túldicsértnek tetszelgő, homályos emlékké aljasul.

2

„Igen, letörlök emlékezetem

Lapjáról minden léha jegyzetet.”- Shakespeare: Hamlet

„Irodalmunk lángelméjű megtestesítője…” – írták egy verses válogatáskötetben Petőfiről.

Az irodalmi irányzatok sokszínűségei az adott korszak salakjaitól letisztult, egészen az erkölcsi s politikai sebeket orvosolni kívánó nagyepikai alkotásokig, valójában egyetlen célt szolgálnak: a szellemi jellemformálást és az alázat kész tettlegességet nemzete eszméinek irányában.

A megnyilvánulni kívánó, valamint a meg is nyilvánuló, az olvasóközönségre gyakorolt hatást figyelmen kívül hagyva, a felületes, továbbá a gyökerek mélyére hatoló probléma centrikus látásmód egy közösség irodalmában kétféle reakciót válthat ki: az elhivatottság mindig munkálkodó átérzését, és az elhibázott túlértékelés akaratlanul is fennálló kockázatát.

Az idegen kultúrák termékeinek nem megfelelő értelmezései, s azoknak olykor ironikus szépségeket nyújtó társadalomkritikái, a laikus szemekben természetes vonzalmat kelthet.

Az önmagát ösztönösen saját hazájához láncoló lélek elbalkanizálódása, ilyen esetben, az elvágyódás és a máshova tartozás „indulatrohamai” fogják el.

S minthogy ezen „indulatrohamok” az átlényegülés érdekében igyekeznek megölni a nemzeti a öntudatot és annak kulturális emlékeit, egy másérzésű alkalmasint hazájától elkülönült, gondolkodást visznek véghez. 

Cz