Polak – Wegier, dwa bratanki

1. rész
2014.05.15-18
Kisújszállás

Iskolánk idén 8. alkalommal fogadott lengyel vendégcsoportot testvértelepülésünkről.
Mint minden évben, most is három iskolából 39 tanuló kapott lehetőséget arra, hogy megismerkedjen városunkkal, iskolánkkal és velünk. Szokás szerint csütörtöktől vasárnapig szerveztük a programokat. Köztük voltak régi, bevált dolgok (például a városi vetélkedő, melyet minden évben megtartottunk), és újak is, melyeket a találkozó időpontja tett lehetővé (Túrkevei fesztivál, Horváth tanya).

Csütörtökön nagy izgalommal vágtunk neki a napnak. Páran, akik már többször is részt vettünk a vendégfogadásban, tudtuk, délután háromtól ismét el leszünk varázsolva pár napig. Nagyon be voltunk zsongva, hiszen pár régi ismerősünk is jött, akiket már egy éve nem láttunk. 

Akik pedig még sosem vettek részt ehhez hasonló dologban, legtöbbet azon izgultak, hogy fognak majd kommunikálni. (Emiatt persze feleslegesen aggódtak, de ez számukra, csak utólag derült ki.)

Az eredeti terv az volt, hogy délután háromra érkeznek a vendégek, utána elfoglalják a szállást. Később lett volna egy rövid megnyitó, melyet a már kultusszá vált városi vetélkedő követett volna, majd a nap végén kipróbáltuk volna a strandot éjszaka.
Ezekből sajnos semmi nem valósult meg, mert a lengyelek busza defektet kapott Szlovákiában, így csak este tízre értek ide. Úgyhogy első nap mindössze egy csoportképet készítettünk, és üdvözöltük őket.

A pénteki napot mi az iskolában, ők Budapesten töltötték. Rengeteget fotóztak a nap folyamán. De leginkább sétálgattak, és a tömegközlekedési eszközökön utazgattak, kívülről megnézték a Parlamentet.    

Miután visszaértek Kisújszállásra, megvacsoráztak. Mire végeztek, már mi is megérkeztünk a kollégium udvarára, és már egymást boldogítva vonultunk át az Arany iskola tornatermébe. Ott az este első részében táncoltunk (a Nagykunosok vezetésével, mint mindig), utána pedig csapatokat alkottunk, és egy vetélkedőn vettünk részt.

A feladatok számunkra nagyon ismerősek voltak, hiszen hasonló dolgokat kellett megcsinálnunk a gólyabálon és a gólyatáborban is. Volt hagymaadogatás szájról-szájra, gumicukor kibányászás a tejszínhabbal töltött tálból és lufi kipukkasztás ölbe ugrással is.

Mikor ennek is vége lett, a magyarok hazamentek (már aki). Én feladatot kaptam. Az utolsó napra készülő meglepetés videóhoz össze kellett szednem 300-350 képet. Úgy gondoltam, ez remek alkalom lesz, hiszen a diákok még úgysem alszanak, a felnőttek pedig egymással foglalkoznak.
 

Így páran fogtuk magunkat és felkísértük őket a koliba. A tanárnőjüktől engedélyt kértünk, hogy maradhassunk még egy kicsit. Kaptunk fél órát, melyet sikeresen megdupláztunk. Ezalatt az idő alatt sikerült rengeteg fotót összegyűjteni, emellett pedig kicsit jobban megismerkedtünk velük. Hogy senkinek se legyen hiányérzete, megemlítem társaim: Rékával, Biussal és húgommal, Sárával mentünk fel. Letelepedtünk a fiú szint folyosóján az egyik asztalra és vártunk egy kicsit. Aztán az események jöttek maguktól. 

Öt perc sem telt bele, négy lány jelent meg előttünk fényképezőgéppel a kezükben. Míg a fájlokat töltöttem át, kijöttek a srácok is, szórakoztattak minket. Egyikőjüknél volt egy tangóharmonika is. A kérésünkre eljátszotta azt a lengyel „slágert”, melyet tavaly tanultunk kint. Irtó jól szórakoztunk rajta.
Fél órán belül végeztem a képgyűjtéssel, ám még egyikünk sem akart menni. Szokás szerint belemelegedtünk a beszélgetésbe. Ők meséltek Pestről, meg arról, mennyire várták az utat, mi pedig arról, mennyire reméljük, hogy majd kimehetünk ismét.
Aztán előjöttek a szokásos „ki mit tud a másik nyelvén” dolgok. Könnyesre röhögtük magunkat, mire kimondattuk egymással a „Mit sütsz kis szűcs, tán sós húst sütsz kis szűcs?” és a „Chrząszcz brzmi w trzcinie „ mondatokat.  Végül megállapodtunk abban, hogy a legmenőbb kifejezések továbbra is a „Hogy vagy?” és a „Sprzedam Opla”.
Úgy éjfél fele azonban ennek is vége lett, mennünk kellett. Így sok-sok „See you tomorrow, dobranoc” közepette elköszöntünk és hazamentünk.

A szombatot Túrkevén kezdte a vendégcsapat, meglátogatták a Juhász fesztivált. Később csatlakoztak hozzánk a Horváth tanyán. Mi jó kedvvel, társasággal és babgulyással fogadtuk őket.
Délután strandoltunk. Az elmúlt évek során nagyon megszerették a felújított fürdőnket, így egészen estig oda terveztük a programot. A legtöbben csak sziesztáztak, hiszen a napok során ez volt az első pihentetőbb program.

A többiek pedig a benti strandmedencében labdáztak. A játék neve „potato” volt.  A lényege annyi volt, hogy egy röplabdát adogattunk, majd ha a kör közepén álló egyén kicsit is elbambult, leütöttük. Totál idióta játék volt, de nagyon élveztük.

A napot tábortűzzel szerettük volna zárni, ám ezt az elképzelést az időjárás meghiúsította. Így ismét beragadtunk a tornaterembe, ahol először énekeltünk, majd egy spontán discot tartottunk. A hangulatot szerencsére nem tette tönkre az eső. Egészen éjfélig táncoltunk és buliztunk.
Végül visszakísértük őket a kollégiumba. Ott rájöttünk, hogy a felnőttek is buliznak, ezért úgy véltük, senkinek sem okoz gondot, ha maradunk még egy „kicsit”. A még egy kicsit végül másfél óra lett. Ezalatt az idő alatt ismét kaptunk egy szerenádot, beszélgettünk, és csináltunk pár közös képet.

A vasárnap délelőttjét szintén fürdőzéssel töltöttük. Itt már kevesebben játszottunk, javarészt mindenki csak lazult a meleg vizes medencében.
Nagyon fáradt volt már mindenki, ők is, mi is. Az elmúlt négy nap során nem sokat aludtunk.
Délben megebédelt a csapat, majd bepakoltak a buszba.
Míg ez megtörtént, mi előkészítettük az ajándékcsomagokat és a meglepetés videót.
A búcsúzkodás a tervezettnél kicsit tovább tartott (ez mindig így szokott lenni), levetítettük a filmet, melyet páran meg is könnyeztek, majd átadtuk csomagjainkat és jókívánságainkat.

Végül, nagy nehezen elengedtük őket és megígértük nekik, egy hónap múlva viszont látjuk egymást. 

Folytatjuk…

ßatu