Médiatáborban jártunk - 1. rész

Hello diákság!

Nem tudom, ti hogy bírjátok az idei tanévet, én személy szerint nem túl jól, egész konkrétan visszasírom a nyári szünetet. Ugyanis a szabadság alatt annyit aludtam, amennyit csak akartam, számtalan élményben volt részem és nem utolsó sorban sok új barátot szereztem. Számomra a vakáció csúcspontja a Szandi, Gina és Csenge társaságában meglátogatott Balatonberényi média tábor volt. Az ott töltött hat nap folyamán megismerkedtünk az újságírás rejtelmeivel és természetesen rengeteget fürödtünk. A következő bekezdésekben a hét folyamán történő dolgokról írok majd, beleértve a szakmai és a vicces részeket is. 

Csenge, Szandi, Gina és én már február óta csak arra vártunk, hogy végre június 17-e legyen. Ugyanis Tanárnő segítségével pályáztunk egy akkor kezdődő egyhetes, tematikus Erzsébet táborra, melyet meg is nyertünk. Az utazás előtt pár héttel még nagyon aggódtunk, mert nem tudtunk semmit a programokról és a helyszínről. Aztán pontosan egy héttel az indulás előtt kaptunk egy e-mailt, telis tele információval. Kiderült belőle, hogy mire lesz szükségünk a hét folyamán. Tudtuk, hogy muszáj nekik elküldeni, hogy 6 pár zoknit kell vinnünk meg 6 pólót, de hatalmasat nevettünk mikor a felszerelésben megtaláltuk, hogy „1 pár gumicsizma”. Ezen a ponton mindnyájan elgondolkodtunk arról, hogy mégis hová is megyünk. Végül hétfő reggel felszálltunk a Záhony-Keszthely gyorsvonatra, és nekilódultunk Balatonberénybe.

A vonaton több dolog miatt is aggódtunk. Egyrészt azért, mert fél órás késésben volt a szerelvény, és mi nem akartunk lemaradni semmiről (csak Csenge az ismerkedős játékokról). Másrészt pedig, annyian voltak rajta, hogy már felszálláskor alig találtunk ülőhelyet. Egy darabig befészkeltük magunkat a babakocsis oldalülőhelyekre, de később egy asszony elküldött onnan minket. Így végül páros ülésekre tettük le magunkat. Viszont így nem nagyon tudtunk beszélgetni, mert egyikünknek sem volt kedve állni. Ezért én zenét hallgattam, a lányok pedig rajzoltak. A táborban készült újságba erről az élményről írtak is egy cikket, melynek a „Gyümölcssaláta papíron” címet adták.
„Annyira unatkoztunk a vonaton, hogy az egyetlen dolog, ami lekötött minket, az volt, hogy néztük, ahogy Évike nem találja meg a száját meggyevés közben. A meggy-szemek ide-oda potyogtak a zötykölődő vagonban, amelynek hatására belekezdtünk a képregényünk elkészítésébe. Egy bálba igyekvő gyümölcsökbe és zöldségekbe öltöztetett csajszibarack a főszereplő. A történet folytatásáról szóló információk egyelőre titkosítottak. Szandi, Csenge, Gina”
A táborba két óra felé érkeztünk meg, ami elég későnek számított.  De mint kiderült, így sem mi voltunk az utolsó beköltözők.

Aznap egyébként nem sok minden történt. Beiratkoztunk, felkísértek minket a szobáinkba, megismerkedtünk a többiekkel. Később lehívtak minket a média garázsba, ott csoportokra oszlódtunk aszerint, hogy ki mit szeretne majd csinálni a héten. Mi mind a négyen az írott sajtóhoz jelentkeztünk.
 A hétfő további része szabadprogram volt, nekünk legalábbis. A mozgóképesek ugyanis azonnal munkába lendültek.
Este elmentünk vacsorázni, és megállapítottuk, hogy a Móricz menzán 5* az étel. Ezért hamar otthagytuk a központi kaját és felmentünk a szobába, ahol a még meglévő ételkészletünket megdézsmáltuk és fogadalmat tettünk, hogy amint lehet, meglátogatunk egy kisboltot.

(fotó: Bögös Csenge)

Aztán, mivel majd megsültünk, meglátogattuk a Balatont. Ekkor már csatlakoztak hozzánk a videósok is. Nagyon jól éreztük magunkat, ekkor volt alkalmunk kicsit jobban megismerni egymást. Jó, az elején még egy kicsit feszültek voltunk, de aztán megtört a jég és mindenki feloldódott. Ezt valószínűleg a „Vizi szörnyön” való nevetés okozta. Ez a dolog annyira megmaradt bennem, hogy a táboros újságba az első hírem erről az esetről írtam Rejtély a vízben címmel.
„A médiatábor legelső napján a mozgóképes fiúk szokatlan dolgot fedeztek fel a Balatonban. A filmes Gergő egy hosszú árnyat látott elsuhanni Zsombi lába mellett a tóban. Az ismeretlen élőlényről hamar kiderült, hogy csak egy ártalmatlan sikló, viszont így is kisebb pánikot keltett a srácok körében. Balázs”
Lefekvés előtt még bejött a szobavezető pedagógus, akit csak szimplán Einsteinnek vagy őrmesternek hívtunk (de csak a kinézete miatt) a hét folyamán, és névsorolvasást tartott, amit egy 25 perces exkluzív történelem óra követett. Nála ez egy teljesen megszokott dolog volt a továbbiakban is. Kérdezte, hogy megyünk e focizni. Visszakérdeztünk, hogy európai vagy amerikai foci. Ő azonnal kikötött az amerikai hadseregnél, majd a szovjetuniónál, a beszélgetés végére pedig eljutottunk Auschwitzig.

Kedden belelendültünk az írásba. Egy rövid hírt kellett összehoznunk az előző napról. Ez nem jelentett számunkra kihívást, mert ugye ilyen munkákat itt is írunk. A dolog, amely felkeltett az érdeklődésemet, az interjúkészítés volt. Ugyanis négyünk közül még csak Szandi csinált ilyet. Ezért le is csaptam a feladatra. Már csak az volt a kérdés, hogy ki legyen az alany. Először a „nagy” emberen gondolkodtam, aki nem más volt, mint Hadfi Dániel judo Európa-bajnok. De végül ezt az interjút egy másik sajtós szerezte meg, én pedig egy kislánnyal beszélgettem.
Délben elmentünk ebédelni, tíz perc alatt végeztünk is, így maradt még csomó időnk a következő foglalkozásig. Nem is volt kérdés, mit fogunk csinálni. Pár percen belül már a Balatonban áztattuk magunkat. A fürdőzés alatt halálra nevettük magunkat, ugyanis (valószínűleg a melegtől) meg voltunk bolondulva. Meg is állapítottuk, hogy profi újságírók vagyunk, az egyetlen hibánk az, hogy nem tudunk magyarul.
Miután kilubickoltuk magunkat, visszamentem a szobába, hogy megnézzem, mit működnek a médiás társaim. Mikor benyitottam, kis híján röhögő görcsöt kaptam. Azt hittem, a többiek dolgoznak. Ehelyett azt láttam, hogy mindenki ki volt dőlve. A látvány meg is ihletett, megírtam a Húszas szoba bepunnyad című hírem.
„A nagy meleg próbára teszi az emberek tűrőképességét. A fiúk meglehetősen nehezen viselték a kánikulát. Márkot annyira megviselte a hőség, hogy ebéd után, írás közben elaludt. Ez a többieket nem zavarta, nem keltették fel a csendben szuszogó társukat, nélküle mentek el a megbeszélésre. Mire mindenki visszatért a tematikus programról, Márk már kipihenten várt a szobában. Balázs”

Este tábori bátorságpróba volt. Előre sejtettük, hogy gyenge lesz nekünk, de poénból elmentünk rá. Nem bántuk meg, csak sajnos inkább nevettünk. Az első állomáson a bokorból kiugrott Kriszti néni (akit mindenki csak vakondnak hívott, még a mentoraink is) és három vizes lufit próbált hozzánk dobni.(A hozzánk legközelebb lévő is két méterrel arrébb szállt el.) Aztán át kellett verekednünk egy pókhálón, amit sikeresen le is szakítottunk.  Az este kedvenc momentuma számomra az volt, amikor a mólóra kellett kisétálnunk teljes sötétségben és pár judós vonaglott a földön. Míg mindenki őket nézte és figyelte, egyikőjük a fáról ránk vetette magát.
Na, ezután jó éjszakát kívántak nekünk és elküldtek minket aludni.

Mint minden egyhetes tábornak, ennek is a szerda volt a leghosszabb napja. Reggeli után Vasvárra mentünk a kolostorba kirándulni. Az épület előtt megcsináltuk a kötelező képeket az Erzsébet táboros sapkában, majd szétnéztünk odabent is. A nap fénypontja ezután következett, amikor bemehettünk a kisboltba kaját venni. Az addigi tábori kajatapasztalataim miatt nem csokit vettem, hanem két doboz májkrémet és kenyeret. Na meg vagy 6 liter ásványvizet.
A lányoknak nem volt ilyen szerencséjük. A nevelőtanárok az ő szobájukat utálták a legjobban, azért ők nem velünk kirándultak, hanem a cselgáncsozókkal. Arról a kirándulásról Szandi írt egy rövid hírt Háborús tavacska címmel.
„ A minap erdei iskolába vitt minket a buszunk. Egy borospince pihenőhelysége után megkezdtük a sétát a tanösvényen. Alig léptünk párat, rögtön egy apró tóra bukkantunk, amelyen egy négy-öt rönkből álló hídon keltünk át. A vezetőnk elmondta, hogy a tó a II. világháború idején keletkezett. A hazafelé tartó bombázórepülők nem akarták visszavinni a le nem dobott bombákat, ezért ott leszórták. A bombák mélyedéseket okoztak, amelyeket megtöltött az eső vízzel. A tóba beköltöztek különböző vízi növények és kisebb állatok is, például békák. Nyaranta néha kiszárad a tó, de az esőzések során a meder újra és újra megtelik vízzel. Szandi”
Hazaúton cikket írtam a buszban, mert előző este nem volt kedvem megírni a napi hírt, de az út nagyon rossz volt, felfordult a gyomrom, úgyhogy csak a szálláson fejeztem be.
Délutánra összehoztam a dolgot, leadtam a munkám, és a nap további részét a Balatonban töltöttem.
Este nem éreztem túl jól magam, így lefekvés után nem beszélgettem a többiekkel, hanem zenét hallgattam. Közben vagy négyszer láttam, hogy a nevelőtanár bejön problémázni valamin. Ilyenkor mindig feljebb és feljebb tekertem a hangerőt, mert abból az emberből nagyon elegem lett aznap.

Folytatjuk…

ßatu