Rimóci |
2012.
november 16-án rendezték meg a kazári
szóló és páros táncversenyt, immáron hatodik alkalommal. A verseny célja: a
fiatal, tehetséges táncosok bemutatkozása, számukra megmérettetési lehetőség biztosítása.
A
versenyen indult iskolánk két tanulója, Gönczi Sarolta és Bacskai Martin is. Hetekkel
a „küzdelem” előtt kezdtek el készülődni. Mikor elérkezett a „nagy nap”,
izgalommal indultak a hosszú útnak.
A
rendezvény, amelyre az Aba Sámuel Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában
került sor, a Salgótarján melletti kis falucskában igen népszerűnek számít.
Igaz, a környékbeliek jóval nagyobb számban neveztek be, de ez nem tántorította
el a Nagykun Táncegyüttes két tagját. Kötelező táncukként rimóci csárdást és
frisst választottak, amelyet már több mint egy éve folyamatosan tanultak.
Szabadon választott előadásukban majdhogynem helybéli produkciót vittek
magukkal. Túrkeve táncait mutatták be.
Túrkevei |
A
csoportok szereplése után a zsűri félrevonult, hogy értékelje a látottakat. Ez
idő alatt Kovács József, a Nógrád Táncegyüttes tagja közös táncolásra hívta a
nézőket és a szereplőket. Végül a zsűri meghozta döntését. Nehéz dolga volt, hiszen három korcsoport
munkáját kellett értékelnie: alsó és felső tagozat, illetve középiskola. Mindenki
nagy izgalommal várta a végeredményt. Végül a zsűri a harmadik helyet ítélte oda iskolánk két diákjának a III.
korcsoportban. Hatalmas örömmel vették át oklevelüket és kitűzőjüket. Saci
mindezek mellé egy hímzett rimóci keszkenőt, Martin pedig egy szalagot is kapott.
Nem hiába készültek a versenyre, a nagy műsorokra való gyakorlás mellett
megérte még ezt is vállalniuk. Tavaly is indultak ezen a versenyen, ám akkor nem
értek el eredményt. Most újra megpróbálták – és sikeresen szerepeltek. Elégedettek
az idei teljesítményükkel, de úgy döntöttek, jövőre is nekivágnak az akkor már VII. kazári
szóló és páros táncversenynek.
Folk Garage |
Gratulálunk, és
további sikereket kívánunk nekik!
(Központi zenekar: Folk Garage – A zsűri tagjai: Kiss
Anita, Szabó János)
NewC
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése