2012. november 29., csütörtök

Móriczosok Törökországban



Az őszi szünet utáni héten pár móriczos diák és tanár lehetőséget kapott, hogy részt vegyen egy törökországi utazáson az „Egész életen át tartó tanulás” program „Leonardo” alprogramjának keretein belül. Ez egy nemzetközi program, melyben hat országból vesznek részt, nevezetesen Magyarországról, Törökországból, Görögországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Romániából. 
 Minden résztvevő ellátogathat a többi országba, hogy ott tudást és tapasztalatot, illetve élményeket szerezzen. Az első állomás Törökország volt

 A résztvevők élménybeszámolói szerint ez egy kihagyhatatlan utazás volt, amelyet szívesen megismételnének. (Ki ne tenné ugyanezt a helyükben?!) A szálláshelyüknek egy 5 csillagos szálloda szolgált egy héten keresztül. Nyelvtudásukkal és előadásukkal méltón képviselték iskolánkat. Előadásukban bemutatták országunkat, hagyományainkat és szokásainkat. Majd meghallgatták a többi ország képviselőinek előadását is. A tanáraink elmondása szerint iskolánk diákjaira büszkék lehetünk, nagyon ügyesen megoldották a feladatot. 


A török ételek nagyon egzotikusak és érdekesek voltak, közöttük volt olyan is, amely megfeküdte néhány ember gyomrát. Ezen a kellemetlenségen kívül nem volt semmilyen más probléma. Iskolánk és országunk bemutatása után a kis csapat tagjai sok kulturális helyet látogattak meg, megismerkedtek a helyi hagyományokkal és szokásokkal is. A török emberek nagyon kedvesen és barátságosan viselkedtek a Móriczot képviselő csapattal. Reméljük, hogy sok hasonló úton vehetnek még rész, és nem csak ők, hanem más diákok is.
Slinya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése